A Mátyás templomban tartott zenés, adventi mise után a környékbeliek ismét összegyűltek egy jó hangulatú teázásra, és a "mindenki karácsonyfáját" is feldíszítették a téren.
„A mai esemény üzenete ugyanaz, mint a december hatodikai, Mikulás-napi rendezvénynek volt. Akkor láttuk ezt az összetartó csapatot, fantasztikus, családias hangulat alakult ki, ezért úgy döntöttünk, hogy a 15-ei, zenés templomi mise után a Mindenki karácsonyfáját együtt feldíszitjük, majd finomságokkal, forró teával, “batyus” módszerrel megvendégeljük egymást. Úgy hirdettük meg az eseményt, hogy mindenki tegyen egy kicsit a közösbe” – árulta el Huszár Gábor, a terület önkormányzati képviselője.
„A közösség ereje a legfontosabb. Nekem is mint apa, nagypapa a gyerekek az elsők. Értük vagyunk, így próbáljuk őket is nevelni arra, hogy amikor idősebbek lesznek, családjuk lesz, ők is így vigyék tovább a szeretetet” – osztotta meg Huszár Gábor, aki arra is kitért: támogatják az időseket is, hiszen minél többet tudnak meg róluk, annál jobban tudják kiszolgálni őket is, hiszen nem csak a gyerekekkel, hanem az idősekkel is foglalkozni kell.
A misén és az utána tartott közös beszélgetésen készült galériánk itt érhető el:
Galéria: MekliZ Fotó