Anya-e, aki szül, aki életet ad, aki „csak” nevel, aki vár? Mitől lesz egy emberből anya? Mi tesz egy nőt anyává? Érintettekkel keressük a választ egy egyszerűnek tűnő kérdésre. Anyává válni felelősség, amire elsősorban szívben kell készülni.

Anyák napja van. Mindannyian köszöntünk valakit, vagy gondolunk valakire. Gondoljunk egy kicsit magunkra is! Mitől vagyunk anyák, mi tesz minket azzá? Mit is jelent egyáltalán anyának lenni?

Dr. Pergel Elza, Győr alpolgármestere

„Amikor megszületik egy kislány, benne természetszerűleg jelen van már az anyaság lehetősége. Amikor elkezd a nő kiteljesedni, erősödik az érzés, hogy a gyermek iránti vágya testet is öltsön.

Én fiatalon lettem anya, de úgy gondolom, hogy felkészült voltam rá lelkileg. Az életem legszebb időszaka volt, mikor a szívem alatt hordtam őket, egy nagyszerű fiút, majd később egy gyönyörű kislányt, s magát a szülést is csodaként éltem meg. Mi, nők szerencsések vagyunk, hogy megtapasztalhatjuk ezt fantasztikus közelséget. Ennél szebb dolog nincs is.

Az én kezdeti anyaságom talán más volt, mint a mostani kisgyermekes anyáké. Akkor természetes volt, hogy az érettségi után, ha megvolt a stabil, biztos kapcsolat a szeretett férfival, jöhetett a gyermek. S megbirkóztunk az azzal járó minden feladattal. Ma már a nők többet gondolkodnak, készülődnek az anyaságra.

Arra bátorítom a hölgyeket, hogy ha van kivel a jövőbe tekinteni, vágjanak bele a családalapításba. Ugyan sok áldozatot, odafigyelést, törődést igényel, de mivel ez a világ egyik legnagyobb csodája, vállalják be. Sokkal nagyobb boldogságot tud adni, mint amennyi terhet is hordoz magában.

A szülőség adja a legnagyobb értéket az életben, amit beleadunk, annak lenyomata lesz a világban, hiszen egy rajtunk kívüli személyben benne vagyunk mi, anyák is.”

Mehlmann Ibolya olimpikon

„Anyává válni egy nő életének legnagyobb, legkeményebb döntése. Amikor én is az lettem, tudtam, hogy innentől kezdve soha nem fogok megnyugodni. Valahogy úgy érzem, hogy a testemen kívül is dobog még két szívem, amiket míg élek, óvok, féltek. Ugyanakkor azt is tudatosítani kell, hogy nem magamnak nevelem őket, hanem egy önálló életre, amiben majd ők is fel tudják építeni a saját családjukat, aminek az alapjait valahol én is raktam. Mert a tőlem kapott példa, minta nagyban meghatározza az ő személyiségüket. Ha kell, erősek tudjanak lenni, kiállni magukért, az igazukért, büszkén vállalják az egyéniségüket, ne féljenek különbözni, eltérni az átlagtól.

Legyenek őszinték, tiszteljék mindenkiben az embert, tanuljanak meg küzdeni, és tudják meg, mi az, hogy erőfeszítés. S tanuljanak meg bocsánatot kérni, valamint megbocsátani, ha kell. Fel kell őket vértezni mindennel, hogy ne lehessen őket bántani. Míg gyerekek, adjuk a keretet az életüknek, hogy ismerjék meg a határaikat, mindemellett bizalmat is építünk, hogy érezzék, hozzánk a legnagyobb bajban vagy a legfurcsább kérdésekkel is vissza lehet térni. Ezek átadása óriási felelősség.”

Markó-Valentyik Anna bábművész, a Vaskakas Bábszínház tagja már anya, de még vár.

„Még együtt vagyunk, de már kezdem őt elképzelni. Jó érzés, hogy bent van, kicsit sajnálom, hogy hamarosan elmúlik, de várom is, hogy megérinthessem, hogy halljam a hangját, hogy láthassam, milyen a szeme, van-e haja, hogyan vesszük észre benne önmagunkat.

Amint megtudtam, hogy fejlődésnek indult bennem egy új élet, még tudatosabbá váltam, de az anyaság melegsége akkor öntött el igazán, amikor megéreztem a mozgását.

Óriási felelősségnek gondolom az anyává válást, de nem azt, hogy vigyázni kell rá, gondoskodni kell róla, reagálni a szükségleteire. A felelősséget a példamutatásban látom: mintát kell mutatnom, jól kell csinálnom akkor is az életemet, amikor magamban vagyok, mint ember, mint nő.

Sok mindenre készülök, bármivel szembenézek, de egy dolgot még nem tudok elképzelni, milyen lesz majd megengedni magamnak, hogy jól érzem magam nélküle is.

A várandósság elején aggódtam, hogy nem látom, nem tudtam, hogy jól van-e. Azt hittem, ez a nyugtalanság majd a megszületésével el fog múlni. Ahogy közeledünk a nagy naphoz, jövök rá, hogy ennek sosem lesz vége.”

Tremmelné Kovács Nóra

Nóra az Egy a világunk alapítvány létrehozója, ami a súlyosan halmozottan sérült gyerekeknek és fiataloknak szervez szabadidős és rehabilitációs programokat Győrben és környékén

„Az anyaság számomra egy csodálatos, tiszta lelkű kislányt jelent, akinek a meleg barna szemében és a ragyogó mosolyában benne van az irántam való őszinte, feltétel nélküli szeretet és a bizalom. Ez a tekintet és mosoly tette az átlagostól eltérő helyzetet természetessé. Az én anyaságom folyamatos fizikai jelenlétet jelent, szimbiózisban élünk, nehéz a határt megtalálni az én és az ő között, mert a kislányom teljes ellátásra szorul, minden tevékenységében segíteni kell őt.

Folyamatosan tanulunk és tanítjuk egymást. Örülök a kis dolgoknak és a jelenben élek. Fontos volt megtanulnom, hogy ebben a más helyzetben mi a feladatom anyaként, hogy mi a szerepem a társadalomban. Az én anyaságomban nincsenek életszakaszok, de mindvégig jelen van az alkalmazkodás, a pozitivitás és a humor.”

Oroszné Márta nevelőszülő

„Anyává elsősorban a szívünkben válunk. Azzal, hogy egy női test életet ad, még nem biztos, hogy anya is születik. Valaki nem tud az lenni értelmi vagy lelki sérülés miatt, s valaki nem is akar, hiába fejlődik benne a gyermek. Nem akarja feláldozni magát, hiszen az anyaság egy kicsit önfeláldozás is. Ha egészségesen megy végbe a folyamat, ez a feláldozás nem teher, hanem természetes és jó, boldogságot ad. Kicsit megszűnik az „én”, és megszületik a „mi”.

Az anyaság hihetetlen mértékű gondoskodást is jelent, s felelősség is a szülőség, hiszen a gyermek tőlünk tanul mindent: gondoskodni, szeretni, félteni, tanítani is.

Nekem már a gyermekeim születése előtt az volt a legnagyobb vágyam, hogy majd minden tőlem telhetőt megadjak nekik, hogy boldogok lehessenek az életben. És mivel ezt sikerült teljesítenem a nevelt gyermekekkel kapcsolatban is, úgy mint a sajátjaimmal is, ez még nagyobb öröm és boldogság.

Az, hogy látom, észreveszem magam a gyermekben, hogy lenyomatot hagytam, boldogságot ad, tudom, hogy megérte a befektetett „munka”. A gyerekekben benne vagyok én.”

Zsuzsa

Anya-e az aki, összesen 47 hétig volt várandós, kétszer szült, kétszer világra hozhatott, de egyszer sem adhatott életet. Anyává tesz-e egy nőt az áldott állapot megízlelésével járó hihetetlen boldogság, majd annak elvesztésével járó mérhetetlen fájdalom?

Azt mondom, igen. Annak ellenére, hogy nem látni mellette a mosolygós kislányt vagy az eleven kisfiút, ők ott vannak. Zsuzsát míg él, elkísérik, s fogja kezüket. Ő is anya, hisz szívében megszületett a gyermek.