A tavaly negyvenéves Győri Balett élére Velekei László kerül, miután Kiss János megbízatása június 30-án jár le. A Kossuth-díjas művész 29 év után adja tovább a társulat vezetését utódjának, a társulat művészeti vezetőjének és koreográfusának. A Harangozó-díjas alkotó terveiben a világ élvonalába álmodja az együttest, folyamatosan kommunikálna nézőivel, és azt szeretné, hogy a győriek büszkék legyenek a város balett-társulatára.

Gratulálok, igazgató úr! Bár most nem jöhet előadásra a közönség, azt hiszem, városszerte megtapsolták, és még azon túl is. Érezte a szeretetet?

Szívből köszönöm! Nagyon meglepődtem, irgalmatlanul sokan írtak, integettek az utcán, megállítottak, leszólítottak teraszokról, hogy üljek oda hozzájuk. Egy számomra ismeretlen megölelt az utcán. Azt éreztem, hogy a győriek büszkék a Győri Balettre. Fontos visszajelzés ez a negyven év viszonylatában.

Már 2015-ben megnevezte Kiss János az utódjának. Emlékszem, akkor még zavarban volt ezzel kapcsolatban. Most hogy érzi magát?

Ma is zavarban vagyok, mert a megnevezésnek a lelkemben nincs akkora jelentősége. Ugyanúgy dolgozom tovább, csak új szerepkörökben, feladatokkal. A Győri Balettnél dolgozni eleve csodálatos feladat minden minőségben, hiszen mindenki a csapat része, és minden fogaskerék számít.

A kinevezésével a harmadik korszak kezdődött el az együttes életében. Zaklatott időszakban, nem pedig az átlagos hétköznapokon lett igazgató. Hogyan tervezi a következő hónapokat, a közönség nélkül?

150 százalékosan kezdtem bele a terveim megvalósításába, persze vannak feladataink, amik tolódnak, átértékelődnek. De engem ez is inspirál, és másféle szemlélettel tudok hozzáállni a tennivalókhoz. Nem baj, ha néha maga az út kicsit göröngyösebb, mert akkor több inspiráció érkezik. Határozottan tartom a kijelölt irányt, és úgy látom, lehetek a csapatunk miatt magabiztos. Rengeteg felkérésünk van. Ha jól számolom, kilenc bemutatónk lesz, ilyen még soha nem volt a Győri Balett, de más együttes életében sem jellemző. Idén a Müpa minket választott a 2021-es évad társulatának. Szintén lendületet hoz, hogy külföldről érkeznek fiatal koreográfusok, új művészeti vezetőnk lesz, Lukács András, a Wiener Staatsoper tagja. Minden adott, hogy valami jót csináljunk.

A táncosok életében ez a pár hetes kihagyás rengeteget számít, nemcsak a lelket, hanem a testet is megviseli az újbóli intenzív edzés. Egyelőre óvatosan próbálnak, de már készülnek egy gyerekeknek szóló előadásra, és a társulat nyitja a Győri Nemzeti Színház évadát is a Körforgás című esttel.

A GisL-bemutatónk elmaradt, a Budapesti Tavaszi Fesztivált nyitottuk volna vele. Egy évvel el kell tolnunk a bemutatását, ezért most dokumentáljuk, felvesszük a jeleneteket. A pályázatomban nagy energiát fordítok a fiatalságra, azon belül a legkisebbekre, hamarosan szeretném elindítani a csecsemőszínházat. A Fiatalok a fiatalokért program is megújul, megcsináljuk a Ne bánts második részét. És szeretnék közönségből közösséget nevelni, megismerni minden nézőmet, hogy elindulhassunk egy olyan úton, hogy másfajta struktúrában is tudjunk gondolkodni. Világszerte van egy réteg, aki követ minket, ha a közelükben lépünk fel. Azt szeretném, hogy Győrben se halogassák, hogy majd megnézzenek minket.

Több síkon lesznek projektjeink a városban, nyitottabbá, kísérletezőbbé szeretném tenni bizonyos rétegeit a balettnek, ehhez viszont dinamikus közönségre van szükség, amely szemmel tart minket a közösségi oldalainkon, aki részt vesz fórumokon, és amikor egy kisebb színpadon kapunk lehetőséget, oda is eljön. Fontos, hogy elérhető legyen a művészetünk.

A táncművészet számomra egy koronaékszer, de ha nem tudja kézbe fogni a néző, nem jut el az üzenetünk. Nem öncélú egyik darabunk sem, legyen az szimfonikus vagy cselekményes balett, foglalkoztatni szeretnénk a közönségünket. Azt szeretném, hogy a győrieknek az életük részévé váljunk. Ez nagy feladat, de úgy gondoltam az elmúlt években, hogy a sok táncstílus, szerep oda vezetett, hogy egy nap alkotó legyek. Most azt szeretném, hogy mindaz, ami a 23 év alatt történt velem, az oda vezessen, hogy igazgatóként is maradandót tudjak alkotni.

1997 óta a ranglétra minden lépcsőfokát bejárta. Tudatosan alakult ez az út?

Erre nagyon büszke vagyok. A Magyar Fesztivál Balett alapítói között voltam, Markó Ivánnal ott dolgoztam, majd átkerültem ide Kiss Jánoshoz: voltam kartáncos, magántáncos, szólista, próbavezető-asszisztens, próbavezető, művészeti asszisztens, koreográfus asszisztens, alkalmazott koreográfus, koreográfus és művészeti vezető. János régóta hangoztatta a szakmában is, hogy szeretné, ha indulnék, amikor lejár a megbízatása. Volt két külföldi érdeklődő, és az országból is hallottunk hangokat, de a Győri Balett mindig a helyi értékekre építkezett, szerintem ők ezt érezték, és ezért nem adtak be pályázatot.

János volt a családfő, de nem távozik, hanem továbbra is családtag marad?

Ő mindig is a Győri Balett része lesz. Művészeti tanácsadóként dolgozik tovább, és felkértem, hogy legyen a következő Magyar Táncfesztivál igazgatója. Ismert az alapításunk története: egy végzős osztály megkereste Markó Ivánt, hogy legyen a vezetőjük. Amikor ő elment Győrből, a társulat megszavazta, hogy Kiss János legyen az igazgató. Én leültem a táncosokkal, elmeséltem nekik a terveimet, és elmondtam nekik, ha azokat izgalmasnak találják, engem pedig alkalmasnak, akkor indulok a pályázaton. Ők egy kiáltványt készítettek, amit mindenki aláírt, így erősítették meg a támogatásukat. Nekem ez fontos volt, hiszen a pályázatom az innovációra és a tradícióra épül: utóbbit az is képviseli, hogy a tagok hatalmazzák fel a leendő igazgatót.

Kevesebbet alkot ezentúl?

Most már az egész csapatot alkotom. Táncosként nem fértem a bőrömbe, amikor elkezdhettem rendezni, saját világokat teremteni, azt éreztem, ez az én utam. Az elmúlt tíz évben rengeteg lehetőséget kaptam az alkotásra, az én művészetem volt a zászlóshajónk, és Magyarország egyik legerősebb együttese lettünk. Szükségem van nekem is a megújulásra. Ez egy művészeti társulat, nincs mese, világlátás, művészeti szemlélet és kreativitás kell ahhoz, hogy nap mint nap kitaláljuk magunkat és megszólítsuk a közönségünket. Idén még sokat koreografálok, a Müpa felkérése, plusz átcsúszott a GisL. Viszont a következő évadban egy darabot szeretnék csak koreografálni. Gerillaprojekteket hozzunk létre, a Széchenyi-egyetemmel virtuális térben adunk elő. Szeretném, hogy az új művészeti vezetőnk átvegye az eddigi szerepemet.

Lesz egy meglepetés estünk is, amivel kedveskedünk a közönségnek, szeretnénk bevezetni a baletthétfőket. Új kommunikációs és marketingstratégiát építünk: alkalmazást vezetünk be, blogot írunk majd, Tik-tok challengeket készítünk, influenszereket kérünk fel, hogy a fiatalokhoz is eljussunk.

Interjúra készülés közben én is hangolódtam: Max Richtert hallgattam, mert a drámai hangvétele nagyon jellemző a művészetére, miközben még a szeme is mindig mosolyog.

Azt látom, hogy a drámai pillanatokban találjuk meg azt az embert, aki igazán önmaga tud lenni. Elvárások nélkül, őszintén, esendően, a lélek csodaszép valójában. Egyébként nagyon boldog vagyok és kiegyensúlyozott. Max Richter zenéjében pedig van valami gyönyörűen fájdalmas, ami inspirál. Jól építkezik, visszatérnek motívumok, elvisz, utaztat és lehetőséget teremt a táncnak, hogy kibontakozhasson mellette: társsá szegődik. A cselekményes baletteimet szinte csak Max Richterre koreografálom.

Legutóbb a negyvenedik évforduló alkalmából tartott gála előtt beszélgettünk. Rohant, de mesélte, hogy keveset láthatta a kislányát a rengeteg feladat miatt. Az elmúlt néhány hét ebből a szempontból szuper lehetett.

Aranykor volt, nem tagadom, én olyan szerelmes vagyok! Hazamegyek és vigyázzban állok, azt csinálom, amit ő mond, ha azt, hogy csüccs, már ülök is. Ez végtelen szerelem. Mindig vágytam családra és azt gondoltam, ha ő megérkezik, az életünk csodája lesz, de ez az érzés mindent felülmúl. Elképesztő érezni, hogy mennyire szeret.

Táncol már a kislány?

Úristen, igen! De nem szeretném, hogy táncos legyen, mert ez a szakma sok lemondással, keménységgel jár. Akik itt vannak, ők kiválasztottak. Ezerből egynek sikerül ebben a minőségben dolgoznia. Látom egyébként, hogy tehetséges lesz. De majd hozza a sors, egyelőre még az a legnagyobb stressz, hogyan megy bölcsibe, nehéz az elválás.

Ahogy mesél, azt érzem, hogy egy álmodozó kisfiú önben is megmaradt.

Nagy energiákat fektetek arra, hogy megmaradjon bennem ez a kisfiú. Ezerfelé futnak ettől a gondolataim és inspirálnak. Nem tartanék itt, ha nem ilyen típusú ember lennék.