Motorokon érkeztek a jótékony mikulások!

Győr+ Fotó: Ács Tamás
2024.12.07. 16:45

Különleges Mikulás-eseményre várták az érdeklődőket szombaton délután Győr-Szabadhegyen és Jancsifaluban.

Nemes kezdeményezés, kétkerekű járgányok, csillogó gyermekarcok és piros, Mikulás-ruhát öltő jótékony motorosok. Nagy volt az öröm Győr-Szabadhegyen és Jancsifaluban is, ahová a körzet önkormányzati képviselőjének meghívására idén ellátogattak a győri motoros mikulások.

„Alapvetően szeretek adni, és művelődésszervezőként a munkám során is arra törekszem, hogy akik ellátogatnak hozzánk, pozitív élményekkel feltöltődve térjenek haza. Ezért most, Mikulás alkalmával arra gondoltam, hogy a körzetemben élő gyermekeknek egy szórakoztató eseménnyel, jelesül a motoros mikulások felvonulásával kedveskedjünk. Csokoládét, kis ajándékot és narancsot is kapnak a gyerekek, és nem csak itt, a Szabadhegyi hármas tónál, hanem Jancsifaluban is.” – mondta el a Győr+ Médiának Prédlné Németh Margit.

A Kisalföldi Motoros (Mikulás) Lovagok csoportjának elnöke hozzátette, örömmel fogadták el a meghívást, és idén is jótékony célra gyűjtenek:

„2019 óta szervezzük meg a decemberi motoros mikulás rendezvényünket, amelyet az idei évben már egy húsvéti motoros locsolkodással is kiegészítettünk. Ezúttal is gyerekeken és hátrányos helyzetű családokon igyekszünk segíteni. A mai eseményen is megvásárolhatók azok a támogatói matricák, amelyekkel egy olyan töltéstavai nagymamát segítünk, aki a négy unokáját neveli. Az összegyűlt pénzbeni adomány mellett tartós élelmiszereket is viszünk számukra, amelyeket már a mai napon átadunk, hogy ezzel is szebbé tegyük számukra az ünnepvárást és a karácsonyt” – mondta el Csörnyei Balázs.

Galéria: Ács Tamás

A motoros mikulások ma több helyszínen, így a városházánál is jártak. Erről Havassy Anna Katalin kolléganőnk küldött fotókat:

Galéria: Havassy Anna Katalin

Kapcsolódó témák: #advent | #Győr | #jótékonyság | #Motoros mikulások |