Czeiner-Szücs Anita újságíró most megjelent Na, Pupák! című kötetével a tavaly elhunyt Karinthy Márton előtt tiszteleg, aki egész életében hordozta karinthysága terhét, ugyanakkor abból merítette erejét és lelkesedését is ahhoz a munkához, amellyel létrehozta és sikerre vitte az első magyarországi magánszínházat. A könyvben a direktor a legendákkal teli kincsesládáját kitárva beszél önmagáról, nem Friciről, nem Ciniről, nem Gabiról, hanem Marciról.

A portrékötet már címében is karinthys, a sorokat olvasva pedig úgy érezzük, az unoka is mondhatná ezt híres felmenőinek, bizonyítva tehetségét, ami nem volt könnyű nagyapja és édesapja mellett. A Na, pupák! című könyv szerzője arra kereste a válaszokat, milyen ember volt és miért küzdött, hogyan találta meg lelki békéjét Karinthy Márton, a második világháború utáni első magánszínház igazgatója.

Czeiner-Szücs Anita számos interjút készített a Karinthy Színház direktorával. Még egyetemistaként gyűjtött bátorságot ahhoz, hogy a színházba kopogtatva megkérdezze a legilletékesebbtől: Milyen Karinthynak lenni? Az első találkozás hatása és az „interjúalany” kedvessége, és őszintesége alapozta meg az évek alatt formálódó barátságot, amit bizonyít, hogy színházának legkisebb zugába, a legkedvesebb szobájába engedte be őt Karinthy Márton, hogy kitárja a szívét és beszéljen magáról és pályájáról.

Arról az életről, amely egy nemes teher alatt alakult karinthysra, abból is „mártonosan egyedivé”. Mint egy teátrumi előadás, úgy rajzolódik ki a színházcsinálás rejtélye, a sikerhez vezető úton a Karinthy-család, mint útszéli keresztek, akik valójában mindvégig inspirálták, hogy aztán az életművéért kapott Kossuth-díj szorításával megbékéljen karinthyságával.

Czeiner-Szücs Anita izgalmas, kihívásokkal teli folyamatnak nevezte első kötetének a kézben tartásáig eltelt időt.

Nem csak a színházigazgatóval készült interjúk összegzése, hanem e könyv születése is azt tanította meg számára, soha ne adjuk fel az álmainkat. Szakdolgozatát is Karinthy Mártonról írta, aki viccesen kérdezte is: Ugye, ebből majd egyszer könyv születik? Nem csak interjúk, hanem a kettejük közötti évekig tartó levélváltások, telefonbeszélgetések is hozzátettek a Karinthy-unoka életének, érzéseinek megismeréséhez, amely a szerző szerint egyre inkább papírra kívánkozott. Az összeállított kötet néhány évig a fiókban pihent. A színházigazgató 2019 őszén bekövetkezett halála azonban mondhatni „jelet adott” a megjelenéshez.

„Azt kérdeztem magamtól: Mi lesz a világgal, ha ő nincs benne? Éreztem, tartozom neki annyival, hogy egy csak róla szóló műben megmutatom elhivatott munkásságát és vívódásait” – emlékezett a szerző.

A sorok között átszűrődik a karinthys teher, évtizedeknek kellett eltelnie, hogy a folytonos bizonyítás után túllépjen a szorongáson és megbékéljen a családi örökséggel. Megelevenedik előttünk a színházcsináló Karinthy Márton, aki létrehozta, és a politikai viharok ellenére is sikerre vitte az első magyarországi magánszínházat.

Munkáinak, műveinek bemutatása mellett kritikák és kulisszatitkok színesítik a beszélgetéseket, amelyek azt erősítik bennünk, amiben hiszünk, amihez tehetségünk van, abban sikeresek lehetünk. Ahogy Karinthy Márton is tette, megmaradva középen, kitartva az elvei mellett, ugyanakkor másokat is hagyva szabadon szárnyalni. A sors iróniája egyben a megnyugvást is hozta számára, a tehetséges fiúörökösök sorát megtörve lánya és két lányunokája született, ők viszik tovább nem csak a nevet, lányára bízta féltett kincsét, a színházát, az ő Karinthy-örökségét.

Czeiner-Szücs Anitában is az álmok megvalósításába vetett hit erejét erősítette, a szerző kislánya, Mira születése óta verseket ír. „Tudom, hogy rögös az út, de kitartóan járom a magamét, a gyermekverseim, verses meséim kötetbe rendezése és anyósom, Bellai Eszter operaénekesnő életrajzának megírása megvalósítandó álom előttem. Karinthy Márton életével példát mutatott nekem is” – tekintett előre a szerző, Czeiner-Szücs Anita.