Dr. Gréger Attila dinamikus és fiatalos személyiség, ezért bizonyára kevesen mondanák meg róla elsőre, hogy ötszörös nagyapa. A Nádorváros Szolgálatáért díjjal kitüntetett háziorvossal a kezdetekről is beszélgettünk.

– Már gyermekkorában is orvos akart lenni?
– A szüleim fizikai munkások voltak, engem pedig egy időben a jogi pálya vonzott még, de aztán az orvoslás mellett döntöttem. Az osztrák határ melletti Sarródról származom, ott és Fertődön jártam általános iskolába, majd a nagy múltú Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségiztem 1979-ben. Abban az időben nem mindenhol nézték jó szemmel, ha valaki egyházi gimnáziumból jött. Szerencsére a Semmelweis Orvostudományi Egyetem nem tartozott ezek közé a helyek közé, így felvettek Budapestre.

– A SOTE-n is végzett?
– Végül nem ott, mert időközben megismertem a későbbi feleségemet, Ágnest, aki debreceni lány volt és gyógyszerészhallgató. Már az egyetemi éveink alatt összeházasodtunk, így az orvosit Debrecenben fejeztem be. Pályakezdő frissdiplomásként szerettem volna visszatérni a megyébe, ezért Sopronban és Győrben kerestem állást. Nem sokkal később a győri kórház régi, Zrínyi utcai belgyógyászatán lett egy szabad rezidensi hely. Ekkor költöztünk ide.

– Friss diploma, új munkahely, boldog család – ilyen egyszerű volt?
– Korántsem, ugyanis 1988-ban besoroztak a határőrséghez, miközben a feleségem gyesen volt a két pici gyermekünkkel. Mivel egyikőnknek sem volt rendes jövedelme, megtörtént, hogy nekünk, az orvos–gyógyszerész házaspárnak szociális segélyt utalt ki a tanács, hogy egyáltalán meg tudjunk élni valamiből. Egy év után szerencsére leszerelhettem, majd megszereztem a belgyógyász, később pedig a háziorvosi és az üzemorvosi szakvizsgát is.

– Mióta dolgozik háziorvosként Nádorvárosban?
– Harminchárom éve. Akkor kezdtem itt, amikor az orvosi rendelő még a Dr. Pogány Imre utcában, a mai Lajta utcában volt. Bár az orvostudomány ez alatt az idő alatt rengeteget fejlődött, továbbra is rendkívül fontosnak tartom a beteggondozást és az orvos és a páciens közötti őszinte, bizalmi viszonyt. Ez az egyik legfőbb feltétele a sikeres gyógyításnak. Egy ideje viszont egyre többet foglalkoztat a kérdés: vajon kik jönnek majd utánunk, a mi generációnk után, mert úgy látom, a háziorvosi pálya egyre kevésbé vonzó a fiatal kollégák számára.

– Bár valószínűleg kevesen mondanák meg önről, mégis 61 éves. Hogyan tartja magát ilyen fitten?
– Háziorvosként számomra fontos a személyes példamutatás a páciensek felé is, ezért igyekszem egészségesen élni. Futok és hegyi kerékpározok, persze csak úgy, hogy ne legyen sérülés belőle. Jövőre leszünk negyvenéves házasok a feleségemmel, és az unokák is fiatalon tartanak, akik közül a legkisebb öt-, a legnagyobb pedig nyolcéves. Amíg érzem magamban az energiát, szeretném folytatni a hivatásomat, és nem tartom számon a nyugdíjazásig hátralévő éveket.