A győri textiloktatás 90. évfordulójára nagy rejtős találkozót szerveznek az iskolában végzett diákok. Szeptember 2-án, a szentiváni művelődési központban gyűlnek össze az egykori tanulók és tanáraik, hogy együtt emlékezzenek életük közös szakaszára.
A múlt század elejétől városunkban egymás után alapították a textilüzemeket, melyek révén néhány évtized alatt az ország egyik fontos textilipari központjává vált. Égető szükség volt tehát jól képzett szakemberekre.
A győri textiloktatás 1933-ban indult. Kezdetben a korábbi fém- és faipari iskolában tanultak a diákok, majd az 1949-es államosítás után a Szent Orsolya Rendtől elvett Újkapu utcai épületbe költöztették az időközben technikummá minősített iskolát. Rejtő Sándor nevét 1955-ben vette fel az intézmény, melyben hetven év alatt mintegy 7.700-an szereztek oklevelet.
Az iskolát 2003-ban megszüntették, s ezzel a több ezer fős rejtős közösség elvesztette azt a helyszínt, ami találkozók alkalmával otthonos miliőt nyújtott az emlékek felidézésére. Ez a helyzet sokukban tenni akarást ébresztett.
Dr. Kovács Miklós 1964-ben végzett, és szívügye lett, hogy felkutassák az iskola még meglévő relikviáit. „Így találtam rá a hajléktalanszállón 63 tablóra, amit hazavitettem a családi házamba és megpróbáltam gondos gazdát találni számukra. Sikerült is, de sajnos tizenhét már menthetetlen volt közülük. Arra gondoltam, jó lenne egy tablóképgyűjteményt összeállítani, ez a szándék találkozott az iskola utolsó igazgatója, Némethné Hajba Terézia elképzelésével” – avat be a részletekbe dr. Kovács Miklós.
Így született meg az az emlékkönyv, melyet a 72 évvel ezelőtt, 1951-ben végzett technikusi osztály három élő tagja múlt héten a városházán vehetett át.
Katona Lajos jól emlékszik műhelyvezetőjére, Iván bácsira, aki már az első évben megszerettette velük a szakmát. Olyannyira, hogy 16 éves korától a mai napig textilesnek tartja magát. Gépészmérnök lett és egész életében a textilekhez kapcsolódó műszaki dolgokkal foglalkozott. Elvarázsolta a szakma, ahogy az üzembe érkező gyapotbálából harmincnál is több technológiai folyamat után ágynemű, terítő vagy éppen ing születik. Számos fejlesztés kapcsolódik a nevéhez. A Győri Pamutfonoda és a Textilművek egyesítésével létrehozott gyár főtechnológusa, főmérnöke, majd műszaki igazgatója lett. Szinte minden idejét a munkahelyén töltötte, s ha újra kezdhetné, ma is így tenne.
Osztálytársa, Mészáros Béláné Szivós Edit is feleleveníti a régi időket. A 32 fős osztályból csupán 18-an maradtak, de ők igazi, összetartó közösséget alkottak. Nagy iskolabálokat rendeztek, melyeken akkoriban a tanárok is részt vettek, a lányokat pedig édesanyjuk is elkísérte. A fiatal lány az osztályban talált rá élete párjára is. Mészáros Bélával hatvanöt évig éltek boldogan. Edit a Lenszövőben kezdett dolgozni, s évtizedek múlva onnét is ment nyugdíjba.
Kelemen László, a harmadik osztálytárs az egyetem elvégzése után rövid ideig a Fonodában, majd a Hajtóműgyárban dolgozott. Az ifjú gépészmérnök végül a vagongyár fejlesztési osztályára került. Ő is sok műszaki újdonságot talált ki és álmodott valósággá.
Vagyis mindhárman becsülettel és tisztességgel helytálltak egész életükben. Csakúgy, mint az a több ezer rejtős iskolatársuk, akikkel reményeik szerint egy hónap múlva találkozhatnak.