Ficsór mamámnak volt néhány klasszikusnak mondható fogása, amiket úgy tudott egyedivé varázsolni, hogy igazából semmi különöset nem csinált, csak az idők során ráragadt tudást és a legjobb falusi alapanyagokat összegyúrta - Ficsór Dávid kollégánk anyák napi jegyzete.

Nem szuvidált, nem blansírozott, maximum konfitált, de szerintem nem volt tisztában vele, hogy amikor kacsát süt saját zsírjában hosszú órákig, azt így hívja a „szakma”. Így sem kellett sokat győzködnie, ha valamit frissen készített. Felhívott a vonalas telefonon, a hallása már nem volt az igazi, ezért sokszor összetévesztette a gyerekhangomat édesanyáméval és annyit mondott: „Szia Magdi! Szólj a Dávidnak, hogy most lett kész a krumplistészta!” A válaszomat, hogy „Dávid vagyok” már nem várta meg, igyekezett spórolni a telefonszámlán. A lényeget így is közölte, s tudta, rövid időn belül megjelenik az unokája. Pufi kisfiú voltam, szerettem enni, s tudta ezt jól mamám is. Ő pedig szeretett főzni, és szeretett örömet okozni. Ha a klasszikusaiból egy komplett menüt kellene összeállítani, valahogy így nézne ki: habart bableves fehér kenyérrel, vagy édeskés habart sóskaleves, utóbbihoz a fő alapanyagot a kerítés tövéből szedte; főételek közül a belül vajpuha, kívül ropogósra és mosolygós pirosra sült krumplipogácsa, amit mindig zsírban sütött, vagy a híres Ficsór mama-féle krumplis tészta emelkedett ki; desszertként pedig jöhetett a kullogó, ami egy kifli formájú, csavart kelt tészta, kristálycukorban megforgatva és így tespiben kisütve.  Azért is emeltem ki külön a krumplis tésztát, mert az utóbbi hónapokban sokat emlegettem. Ficsór mama sosem vett a boltban tésztát, sem leveshez, sem főételekhez, mindig maga készítette. Egyszerre, nagy tételben. És amikor egy ilyen „tésztázás” zajlott, mindig „leesett” egy kis friss tészta, amiből rendszerint krumplis tészta készült. Az olasz mammák tagliatelleként definiálnák azt, az udvaron kapirgáló tyúkok aranysárga tojásából és a keresztesi malom lisztjének szerelméből született pastát, amit mama saját kezével gyúrt, s vágott fel rusztikus csíkokra. A három perc alatt tökéletesre főtt alaphoz a kacsazsírban barnásra megpirított vöröshagymát és tört krumplit kevert. És milyen jól tette. Hívott. Elbicikliztem. Szedett nekem. Megettem. Boldog voltam. Ő egykedvűen konstatálta a végeredményt, szerinte semmi extra volt, de láttam, örült, mert tudta, hogy nekem nagy örömet okoz ezzel. Ficsór mama már évek óta nincs köztünk, viszonozni nem tudom ezt a sok felejthetetlen élményt, de az öröksége mai napig velünk van, és sokszor mesélek Róla a gyerekeimnek. Bezzeg Ficsór mama krumplis tésztája…