![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_07.jpg)
Gyermekeknek szóló ügyességi kihívásokkal és kézilabda-mérkőzésekkel érkezett Győrbe a ZoNa Alapítvány I. Jótékonysági Kézilabda Gálája. A hivatásos kötelékben dolgozók félárván, vagy árván maradt gyermekeit patronáló egyesület meglepetéseket is tartogatott: a kézilabda csillagait léptette pályára.
Kosztolánszkyné Alexa Hajnalka, a ZoNa Alapítvány kuratóriumának elnöke férjével, egykori hivatásosként hozta létre a szervezetet. Tevékenységüket eleinte csendben folytatták, majd 2023-ban kezdtek el hivatalosan, alapítványi formában működni. A rendőrség mellett most már a büntetés-végrehajtás dolgozóinak bajba jutott gyermekein is segítenek, és megkezdték a tárgyalásokat a tűzoltósággal is. A cél az, hogy ösztönözni tudják őket a művészet és a sport által, mert ezek a gyászfeldolgozás szempontjából fontos támpontok – mondta el az alapítvány elnöke. Hozzátette, hogy Iváncsik Tamás első kérésre elvállalta a ZoNa csapatának megszervezését, ahogyan a junior európa-bajnok kézilabdázó, Papp Dorka is teljes mellszélességgel, nagykövetként állt a kezdeményezés mellé.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy most itt vagyunk, és nem csak anyagilag tudjuk támogatni a gyerekeket, hanem a pszichológiai terápiájukat illetve egyéb lelki fejlődésüket is finanszírozni tudjuk” – emelte ki Hajnal.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_14-700x467.jpg)
„A Budapesti Rendőr-főkapitányság és tulajdonképpen az összes rendőrségi szerv rengeteg karitatív tevékenységet végez. A tavalyi Rendőr Európa-bajnokságon hatodik helyezést elért rendőrválogatott csapatával első szóra igent mondtunk a felkérésre. Megtisztelő, hogy igazi válogatott játékosokkal léphetünk egy pályára. A rendőségen belül van egy nagyfokú kohézió, a munkáltatók és munkavállalók részéről egy emberként támogatjuk a jó ügyeket” – tűzte ki dr. Vattay Gergely, a BRFK Jogi osztályának vezetője.
A rendőrség szóvivője, Gál Kristóf úgy nyilatkozott, a jótékonysági kezdeményezésekre a munkatársak nagy erőkkel mozdulnak meg, legyen szó akár anyagi segítségnyújtásról, vagy egy véradásról. A szóvivő a rendezvényen a moderátor szerepét vállalta. „Ez egy olyan kezdeményezés a kollégák árván maradt gyermekeit támogató alapítványtól, amihez ha a hangommal hozzá tudok járulni, a legkevesebb, hogy megteszem”.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_35-700x467.jpg)
Iváncsik Tamás bár már nem aktív játékos, természetesnek tartotta, hogy segít, és összeállít egy csapatot a gálára. Felkéréseket rendszeresen kapnak, és örülnek, ha segíthetnek. A válogatott kézilabdázó Iváncsik testvérek és édesapjuk is pályára lépett, ami igazi kuriózumnak számít minden kézilabda-rajongó számára. Tamás kiemelte, hogy büszke arra, hogy világklasszisokat is sikerült a csapatba csábítaniuk.
Ilyen játékos Fazekas Nándor is. Az egykori válogatott kapus motivációja a segítő szándék: a sok jótékonysági felkérésre nem tudnak nemet mondani. Mindemellett az egykori csapattársakkal való találkozás lehetősége is ösztönzi a sportolót arra, hogy eleget tegyen a jótékony akciók meghívásainak.
A gálamérkőzés előtt Sebestyén Benedeket köszöntötték. A fiatalember óriási Fradi-szurkoló, Kubatov Gábor közbenjárására részt vehetett a tavalyi év utolsó Fradi-meccsén, most pedig egy álma vált valóra: az alapítvány jóvoltából egy kerékpár boldog tulajdonosa lett.
A jótékony napra már délelőtt várták az óvodai és iskolai csoportokat, akik ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat, és a képzőművészeti alkotásokat is megcsodálhatták. A Készenléti Rendőrség Zenekara és a Budapesti Rendőr-főkapitányság kórusa a Broadway Stars Company énekeseivel kiegészülve impozáns, slágerekkel tarkított műsorral „melegítette be” az Olimpiai Sportpark közönségét. A Magyar rendőr férfi kézilabda válogatott a ZoNa Alapítvány csapatával csapott össze, a délutánt pedig a kupamérkőzések követték: a Győri ETO KC, a Ferencvárosi TC, a Budaörs Handball és a Szombathelyi KKA u15-ös leány csapatai küzdöttek meg az I. ZoNa kupáért.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_28-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_34-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_du_2024_06_07_AcsTamas_36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/06/I_ZoNa-jotekonysagi-kezilabda-gala_OSP_de_2024_06_07_AcsTamas_27.jpg)
Galéria: Ács Tamás
TV-s szerkesztő: Pulai Sarolta