Három nap alatt három fiatal lány tűnt el Győrből. Az ilyen hírekre többnyire kétféleképpen reagálnak az emberek.

Vagy legyintenek, hogy nyilván intézetisek (állami gondozottak) voltak a lányok, akik általában egy időre el szoktak tűnni. A másik reakció a pánik, a rémtörténetek terjesztése. Tudni vélik a jólértesültek, hogy már a sokadik gyereket tuszkolták be nagy fekete autóba az utcán. Vagy elkábítják őket a szórakozóhelyen, aztán valamelyik külföldi bordélyban kötnek ki igazolványok nélkül, kiszolgáltatottan, megalázva és megfélemlítve. A legvadabb pletyka, alaptalan rémhír, hogy mostanában már Magyarországon is szervkereskedők rabolják el a fiatalokat.

A rémtörténetek az információ hiányából és a félelemből születnek. Az eltűnteket nem könnyű felkutatni. A rendőrség nyomoz, amennyire erejéből telik, s mellette különböző szervezetek jöttek létre abból a célból, hogy megtalálják az elveszetteket. E szervezetek között vannak tisztességesek és jó szándékúak. Akadnak azonban olyanok is, amelyek felismerték, milyen jó üzlet fiatalokat keresni. Bizonyos szervezetek még jelentős állami támogatást is felmarkolnak, noha tevékenységük során még soha, senkit nem találtak meg. Létezik egy másik csapat, amely az eltűntek felkutatásának presztízséből szinte észrevétlenül kamupárttá szerveződött.

Persze a keresés hivatalos útja sem kecsegtet sok sikerrel. Évekkel ezelőtt egy Győrben tanuló lány alföldi szüleiknél lakó húga tűnt el. Nővére heroikus harcot folytatott felkutatásáért. Kiderítette, hogy húga alkalmi munkaerő-közvetítőkkel találkozott, akik mesés fizetést ígértek neki, s egy próbaidős, tisztességes munkát Németországban. Aztán először egy másik magyar városba vitték, ahol megverték, megalázták, megfélemlítették, s végül egy tengerparti bordélyházban kötött ki. Egy kuncsaft megszánta, odaadta nekik a telefonját, a lány hazaszólt megmondta a címét, s akkor elkezdődött a két ország közötti hivatalos rendőrségi kommunikáció. Végül egy Magyarországon is vállalkozó ismert német üzletember közbenjárására a német rendőrség lecsapott, a lányt a magyar rendőrök hazahozták egy titkos menedékházba, az őt elrabló bűnözőket pedig már el is ítélték.

A tinédzserek persze sokszor elkóborolnak, csellengenek. Önállóan, kontroll nélkül akarják kipróbálni önmagukat, és a vágyott világot. Nehéz megérteni őket. Dacosak, ellentmondanak, titkolóznak, öntörvényűek, és haragszanak a világra.

A szülő nélküli felnőttek, az állami gondozottak a legveszélyeztetettebbek, a leginkább kiszolgáltatottak a külvilágnak, de hozzánk tartoznak ők is. Felelősek vagyunk a sorsukért.

Új tanácsot még a pszichológusok sem nagyon tudnak adni. A megértést, a befogadó szeretetet, a sok beszélgetést, saját, ebben a korban sokszor változó személyiségük tiszteletét. És a rájuk fordított figyelmet, nyitottságot, mely hatásosabb az értelmetlen, s amúgy is könnyen kijátszható szigornál. Hogy ne tűnjenek el a szemünk elől, mert náluk nélkül mi is elveszettek vagyunk.