![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_0860-scaled.jpg)
Május 18-a az internet világnapja, ehhez kapcsolódóan hirdette meg figyelemfelkeltő akcióját a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. Az Árkád Bevásárlóközpontban tartott pénteki rendezvényen a standnál érdeklődők a napjainkban ránk leselkedő online veszélyekről kaphattak felvilágosítást, de a kisebbeket játékos feladatokkal is várták a szakemberek, így a többi között ujjlenyomatokat is készíthettek. Természetesen a kiberdélután fókuszába a prevenció került.
Az online csalók aktivitása nem csökken, sőt, sajnos hiába a sok kampány rengeteg esetben sikerrel járnak az elkövetők. „Kötelességünknek érezzük, hogy az ilyen és ehhez hasonló fórumokon felhívjuk az állampolgárok figyelmét arra, hogy ne dőljenek be a csalóknak, és hogy hogyan tudnak mindezek ellen védekezni. Ez a mai program egy széleskörű összefogás eredménye, próbáltunk olyan szakembereket meghívni a rendezvényünkre, akik sokat tudnak tenni a biztonságunk érdekében. Így a rendőrség bűnmegelőzési munkatársain túl, itt vannak a főkapitányság specialistái, de a bankbiztonság kollégáitól is tanácsokat kérhetnek a kilátogatók” – ismertette az akció hátterét Szabó Csaba, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője. A szakember úgy fogalmazott: külön öröm számukra, hogy kezdeményezésükhöz csatlakozott a Széchenyi István Egyetem is, a nemrég indult kiberbiztonsági szakjogász képzés felelőse is szívesen vett részt az eseményen, hogy hasznos ismeretekkel vértezze fel az érdeklődőket.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_0854-700x525.jpg)
A csalók újabbnál újabb módszereket vetnek be, napi szinten jelen vagyunk a kiber térben így nagy kihívás résen lenni idősebbeknek és fiatalabbaknak egyaránt.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_0857-700x525.jpg)
„Ezért is szoktam azt mondani, hogy nagyon nehéz a mi feladatunk. Nehéz ugyanis általánosságban olyan tanácsokat adni, vagy szabályokat megfogalmazni amelyek örök érvényűek. Tényleg folyamatosan frissül az elkövetők tárháza, nem túlzás azt mondani, hogy napról-napra jelennek meg új típusú módszerek. Egy egészséges bizalmatlanság mindig legyen bennünk, próbáljuk meg felismerni az ugyan apró, de mégis árulkodó jeleket. Gondoljuk át azt, amikor gyanús hívást, SMS-t, vagy e-mailt kapunk. Például ha személyes adatokat kérnek tőlünk, vagy azt írják kattintsunk egy adott linkre. Az élből kattintás nem ajánlott, hisz így könnyen belecsúszhatunk egy adathalász átverésbe” – emelte ki a szakember.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_0859-700x525.jpg)
Szabó Csaba felhívta arra is a figyelmet, hogy további hasznos tanácsokért érdemes felkeresni a www.kiberpajzs.hu oldalt, mely átfogó információkat tartalmaz, és amely ugyancsak egy széleskörű, szakmai összefogás által valósulhatott meg.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2024/05/2024_05_17_Bunmegelozes-10.jpg)
Galéria: MekliZ Fotó
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt