Nyárzáró koncert Náksival és Best of Geszti produkcióval

HAK/FM
2023.08.25. 11:55

Roppant izgalmasnak ígérkezik az idei nyárzáró, hiszen nem kisebb nevek érkeznek Győrbe augusztus 26-án, mint Náksi és Geszti Péter. Mindkét előadó magasan jegyzett, így aki bizalmat szavaz nekik, az biztosan igényes produkcióra számíthat.

„Így nyár végén egy kis időutazással készülök” – kezdte Náksi Attila, aki a Dunakapu téren 19 órától lép színpadra, majd így folytatta: „Visszatekintünk az elmúlt pár évre zeneileg, természetesen azokra a táncolható, énekelhető bulizós dalokra, amelyeket mindenki hallgatott és szeretett: bulikban, otthon, kocsiban vagy bárhol. Érkezem remixekkel, eredeti dalokkal az egyórás műsoridőben. Az a célom, hogy mire Geszti Petiék a színpadra lépnek, addigra a közönség már megfelelő hangulatban legyen! Győrben egyébként nagyon-nagyon sokat játszottam már. Győr számomra mindig is egy fontos pont volt bulik, illetve fellépések szempontjából. Idén például itt voltam az egyetemi napokon is, a mostani bulit pedig természetesen nagyon várom.

Náksi Attila után pedig Geszti Péternek tapsolhat a közönség, aki Best of Geszti című műsorával vár mindenkit a Dunakapu térre.

„Nagy, élő zenekarral érkezem Győrbe, mert azt gondolom, ez a minőségi előadás egyik alapja. A Best of Geszti produkció több éve született meg, ahol az elmúlt évek sikeres formációi, a Rapülők, a Jazz, +Az, a Gringo Star legnépszerűbb dalait játsszuk mesélte Geszti, aki egyébként 2017-ben éppen Győrben lépett fel utoljára a Rapülőkkel.

A dalokat úgy válogattuk össze, hogy mindenki jól érezze magát, és egy jókedvű nyári buli részesei legyenek, akik jönnek. Nagyon szeretem ezt az egészet, mert szinte mindenhol azt látom, hogy be lehet robbantani a közönséget, felszabadulnak az energiák. Azt mondom, emiatt érdemes zenélni, hiszen látom, hogy az emberek boldogabban mennek el koncert végén, mit ahogy megérkeztek. Szeretem pozitív energiával feltölteni magam körül a teret és a benne tartózkodókat. Ráadásul ezt a koncerteken mindig visszakapom, tehát egy jótékony energiacsere zajlik le ilyenkor, ami a közönséget és engem is lelkesít.  Egyébként maga a zenélés, és főleg az élőben való zenélés öröme hihetetlenül karbantart, mentálisan és spirituálisan is, sőt intellektuálisan is, és fizikailag is. Bár ez utóbbira nyilván gyúrni kell, de igyekszem magam karbantartani” – zárta Geszti Péter, akivel tehát szombaton a Dunakapu téren, 20.20 órától énekelhetjük együtt a slágereket, és zárhatjuk le méltó módon az ide nyarat.

A Győr+ Rádióban Farkas Mónika hosszabban is beszélgetett Náksival és Geszti Péterrel. Az interjú visszahallgatható: