Az újrakezdésről Szabó Lőrinc versének címével, amelyben örökké halhatatlan szállóigévé nemesítette a széncinege az énekét egy egyszerű hangutánzással: nyitnikék, nyitnikék…

Talán a széncinege lett a 2020-as tavasz legnépszerűbb madara manapság vállalkozói körökben. Azt hiszem, mindannyian emlékeznek Szabó Lőrinc versére, amelyben örökké halhatatlan szállóigévé nemesítette ennek a madárnak az énekét egy egyszerű hangutánzással: nyitnikék, nyitnikék…

És valóban. Minden közszereplő, kisvállalkozó, tulajdonos alig várta már a lehetőséget, hogy újra kinyissa az üzletét, dolgozzon, mint eddig minden hosszú, nehéz, gyötrelmekkel teli évben.

Én a magam részéről sohasem gondoltam, hogy valaha le fogom írni, de most le kell: emberek tízezrei várják szerte az országban, hogy újra normális körülmények között dolgozhassanak, sőt talán azt is, hogy térjenek vissza az „unalommal”, napi gyötrődéssel teli hétköznapok. Mert ez a hosszúra nyúlt kényszerű szabadság bizony sokkal unalmasabb, mint az eddig megszokott.

Különösen így van ez a kreatív foglalkozásokat végző embereknél. Zenészek, színészek, szobrászok és festők keresik a lehetőséget a megjelenésre, és többségük nem azért, mert pusztán önmagukat szeretnék megmutatni a világnak, hanem azért, mert ez a hivatásuk. Dolgozni szeretnének, ahogy eddig is tették. Szórakoztatni, elkápráztatni és időnként álomvilágba sodorni azt, amiért a művészetet választották hivatásul. A közönséget.

Ebben a jelen helyzetben pedig nem segít más, csak a kreativitás. A Győri Filharmonikus Zenekar muzsikája például már hetek óta házhoz jön. Kerületről kerületre járják a várost, önzetlenül játszanak mindazoknak, akik kimerészkednek az erkélyeikre, kinéznek az ablakukon. Nem kérnek mást, csak egy tapsot. Sokat kapnak…

Most a Győri Nemzeti Színház művészei is kilépnek a karantén takarásából. Saját „televíziót” indítanak, egy olyat, amiben végre a nagyközönségnek is megmutathatják mindazt a művészi erőt, amit a kényszerű szabadság ideje alatt sikerült összegyűjteniük. Vegyünk tehát szép ruhát, készítsünk be egy pohár pezsgőt, üljünk a tévé elé, és várjuk a katarzist, amit minden darab végén érez a közönség. Ha tehetjük, tapsoljunk is, ha tetszett, hisz ez a művészet éltetője.

Ja! És a legfontosabb! Ne váltsunk vissza jegyet!