Új rovatunkban az idősebb korosztályról, az idősebb korosztályhoz szeretnénk szólni.

A híres ókori szónok, Cicero szerint mindenki meg akarja érni az öregséget, de ha elérte, szidja. Vagy mégsem? Most olyan nyugdíjasokkal ismerkedünk meg, akik jól érzik magukat a bőrükben. Mert rátaláltak arra a személyre, tevékenységre, hobbira, művészeti ágra, aki vagy ami értelmet, tartalmat, szépséget ad mindennapjaiknak.

Az ember társas lény, elengedhetetlenül fontos számára az összetartozás érzése, amit a közösségben  élhet át. Az alábbiakban bemutatunk három közösségszervezőt, akik nyugdíjasként tudtak igazán kiteljesedni tevékenységükben.

Család, közösség, barátok

Dr. Ottófi Rudolfné Edit 2016-ban, 64 éves korában óvodaigazgatóként ment nyugdíjba. Jó közösségben dolgozott, fontos volt számára, hogy megtalálják azt az alkalmas személyt, aki az elkezdett irányba viszi tovább a katolikus óvodát. Amikor ez megtörtént, megnyugodva jött el.

„Én tudatosan rákészültem a nyugdíjas évekre. Azt sejtettem, hogy nem fogok unatkozni. Szerettem volna egyrészt a családommal minél több időt eltölteni, másrészt pedig hasznára válni a közösségnek. S ahogy az óvodai munkámra, úgy erre is szolgálatként tekinteni. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a legnagyobb keresztény civil szervezet, melynek 1992 óta vagyok a tagja. 2009-ben a győri KÉSZ alapítója, dr. Lanczendorfer Erzsébet kérésére némi gondolkodás után vállaltam el a vezetői feladatot. A férjem és a volt igazgatóm biztatására mondtam igent. Sok mindent átvettem és folytattam a szövetségben, és új tevékenységekkel is kiegészítettem a szervezeti életet. Közben bekapcsolódtam az országos elnökség munkájába is, ez támogató erőként hatott, hiszen a mai napig nagyon sok ötletet kapok tőlük. Meg kell találni az alkalmas előadókat, programokat szervezni, időpontokat egyeztetni, a tevékenységünket népszerűsíteni. Mellette hétszeres nagymama vagyok, háromtól huszonhárom évesig vannak unokáim. Életem legnagyobb öröme az az idő, amit velük és a gyermekeimmel tölthetek. Szerencsére igazi szeretetteljes bizalom van közöttünk, ráadásul közel élünk egymáshoz.

A naptáram mindig tele van, de az életem részei a barátaim is, fontosak és kihagyhatatlanok a velük töltött kirándulások, színházlátogatások, sok-sok közös program. Akadnak persze ütközések, természetesen ilyenkor a családé az elsőbbség.”

Német dalok harmonikára

Mehringer József, a Német és Európai Kulturális Egyesület elnöke: „A Rozmaring Kórus 2006 októberében az egyesületen belül alakult meg. A magyarországi német nemzetiségi dalkincs darabjait énekeljük, ezeket szeretnénk népszerűsíteni, a hagyományainkat megőrizni és az ifjabb generációnak továbbadni. A József Attila Művelődési Házban leltünk otthonra, péntekenként itt próbálunk. Tagjaink közül a legtöbben nyugdíjasok, de nem mindenki német nemzetiségű. Az éneklés ugyanakkor kitűnő lehetőség a megszerzett nyelvtudás ébren tartására, fejlesztésére. Csütörtökönként német nyelvklubot tartunk. A szükséges mozgásról pedig minden pénteken táncklubunkban gondoskodunk. Az érdeklődőket valamennyi programunkra szeretettel várjuk.      

Az egyesület alapító tagja voltam, vagyis a kezdetektől ott vagyok. Arra, hogy mit ad nekem mindez, s mennyire fontos része az életemnek, akkor jövök rá, amikor az egy hónapos nyári szünet után újra találkozik a csapat.”

Mehringer József kitűnő harmonikás. Hatéves korában kapott egy csomagot, amiből előkerült egy szájharmonika, s a kíváncsi kisfiút azonnal elbűvölte. Tizennégy éves korában kezdett zenetanárhoz járni, azóta ő és a hangszer elválaszthatatlanok. Leginkább azért szereti, mert ahogy mondja, a harmonika felér egy egész zenekarral, hiszen egyszerre adja a ritmust, a dallamot és a kíséretet, ezzel megteremtve a tökéletes hangzást. Rendszeresen fellép rendezvényeken, zenei találkozókon vesz részt, legutóbb iskolásoknak tartott foglalkozást. A jótékonyság sem áll tőle távol. Gyakran eljár idősklubokba, otthonokba, hogy muzsikájával felvidítsa a bentlakókat. Ajándékként éli meg sorsát, és azt is, hogy feleségével, Mehringer Valériával azonos az érdeklődési körük, együtt végzik az egyesületi munkát.  

Lételeme a nyüzsgés

Horgony József 1962-ben végzett a Hild József Építőipari Szakközépiskolában. Huszonketten érettségiztek, de tizenkét osztálytárs sajnos már nincs az élők között. Hárman betegség miatt nem tudtak eljönni, ezért két héttel ezelőtt csak heten ünnepelték együtt a hatvanéves évfordulót.

József magára vállalta a jubileumi esemény megszervezését, sőt meglepetéssel is készült osztálytársainak. Elkészíttette régi iskolai egyensapkájuk jelvényét, valamint egy gyémánt díszoklevelet. Kezdetektől ő szervezi az osztálytalálkozókat, nagy odaadással és lelkesedéssel.

Amibe belekezd, azt aprólékosan, precízen végigcsinálja. Így volt ez a tanulásban és a munkában is. A középiskola után felsőfokú technikumot, majd a főiskolán épületgépészetet végzett. A GYÁÉV-nél huszonhárom évet töltött, ezután egy évtizedig Tatabányán vállalt munkát, aztán visszajött a városba és majdnem negyedszázad következett a Győr-Szol elődjénél a társasházkezelők csoportvezetőjeként. A nyugdíjaskort elérve még egy ideig tovább dolgozott, végül ötvennégy év munkásévet tudhat maga mögött. Ám azóta sem tétlenkedik.

Tagja a Győri Obsitos Nosztalgia Énekkarnak, a Szürkebarát Dalárda Körnek, a Szabadhegyi Nótaklubnak, valamint ő vezeti az adyvárosi Szerencse Nyugdíjas Klubot. Utóbbit három éve vette át. Kéthetente találkoznak, előadásokat, összejöveteleket, kirándulásokat tartanak. Lételeme a nyüzsgés, ezért is viselte nehezen a járvány alatti bezártságot, a semmittevést. Ha tehette, kiment a szabadba, sokat sétált a Duna-parton, a holtágnál.

Egyedül él, felesége már húsz éve meghalt. Két lánya, négy unokája jelenti számára a családot, és sok időt tölt barátnőjével is. Nagy lendülettel veti bele magát a közösségi életbe. Szereti az embereket, a jókedvű, nótás együttléteket és szeret szervezni. Azt mondja, ez élteti, ilyenkor hasznosnak érzi magát és fel sem tűnik az idő múlása.