Több mint négy évtizedig dolgozott a város szolgálatában

Nyugdíjba vonul a város jegyzője

Győr+ Fotó: Marcali Gábor
2024.09.30. 14:32

Nagyné dr. László Edit Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának jegyzője október elsejétől nyugdíjba vonul. Jegyző asszony a Győri Polgárok Szolgálatáért Díjban részesült szeptember 30-án a helyi önkormányzás területén végzett több évtizedes kimagasló, példaértékű köztisztviselői munkája, polgárbarát, a lakosság érdekeit szem előtt tartó, innovatív vezetői tevékenysége elismeréseként.

Nagyné dr. László Edit jogász, munkajogász, kamarai jogtanácsos, 1983-ban, több mint 40 évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a Hivatal jogelődjénél: Győr Megyei Városi Tanács Építési és Közlekedési Osztályán. Közigazgatási pályafutása alatt mindig vezető szerepet töltött be. A Közigazgatási Iroda vezetőjeként a győri okmányiroda kialakítását koordinálta. A Kormányhivatal hivatalvezetőjeként is komoly szerepet vállalt, majd visszatérve a Polgármesteri Hivatalba, a Jogi és Önkormányzati Osztály, ezt követően a Hatósági Főosztály vezetője lett.

2021 őszén, pontosan a születésnapján, Győr Megyei Jogú Város jegyzőjévé nevezték ki. Az évtizedek alatt megszerzett, vezetőit és kollégáit egyaránt segítő szakmai tapasztalatával és elhivatottságával, ügyfélközpontú szemléletével, újító gondolkodásmódjával köztisztviselői munkája példaértékűnek számított. Vidám természetével, pozitív gondolkodásával, empatikus jellemével a Hivatal mindenkor meghatározó személyisége.

Kapcsolódó cikkünk:

Kapcsolódó témák: #nyugdíj | #önkormányzat |