![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_34-1-scaled.jpg)
Óriási érdeklődés mellett nyílt meg a Győr Megyei Őszi Tárlat szombaton, a Magyar Ispitában, ahol 31 művész 44 alkotása látható november 9-ig.
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum pályázatot hirdetett a Győrben és a győri, téti és pannonhalmi járásban élő vagy innen elszármazott képző- és iparművészek számára, amelyre 56 alkotó 98 munkával nevezett. A képző- és iparművészet számos ágát felölelik az itt bemutatott alkotások, de a fő hangsúlyt a táblaképfestészet adja meg. „Nagyon fegyelmezett műveket sorakoztat fel a tárlat, az élesebb ütközéseket kerülő, elsősorban az alkotói meditációt, a szépségkeresést, a harmónia iránti vágyat kifejező műveket láthatunk. A „nagy öregek”, a középnemzedék alkotói mellett fiatalok is megmérettették magukat, de inkább az jellemző, hogy az arculatukat, a törekvésekeit kimunkált művészek jelentkeztek, akik tudatosan építik életművüket és egy-egy karakteres alkotássál hívják fel magukra a figyelmet” – erre világított rá megnyitó beszédében Wehner Tibor képzőművész, a zsűri tagja.
Győr Megyei Jogú Város díját idén Csermák Zsuzska grafikusművész érdemelte ki, aki két, a Balatont ábrázoló, nyáron készült akvarellfestményével lopta be magát a zsűri szívébe. A művész a mikrokörnyezetéből vett inspirációkat próbálja képekben megfogalmazni. A Rómer-múzeum díját Varga Gyöngyvér Amala üvegművész kapta két alkotásáért, amelyek a Goodbye és a Peace címet viselik. A művész munkáit a hagyományos képalkotás és digitális technológia ötvözésével készíti.
Átadták a frissen alapított Az év alkotó tanára díjat is, melyet a 15 éves Art 9000 Egyesület hozott létre. Az elismerést Milu Milanovich Ildikótól, az egyesület titkárától vehette át Németh Attila rajztanár.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_01-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_02-2-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_04-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_03-2-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_06-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_05-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_07-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_08-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_09-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_11-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_10-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_13-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_12-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_14-3-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_15-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_16-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_17-2-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_18-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_19-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_20-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_21-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_22-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_23-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_24-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_25-2-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_26-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_27-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_28-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_29-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_31-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_30-2-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_33-2-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_32-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_34-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_35-1-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_36-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_37-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_38-scaled.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/10/Gyor-Megyei-Oszi-Tarlat_2021_10_09_AcsTamas_39-scaled.jpg)