Ezek az állatok egész életükön át foltosak maradnak, ellentétben az őzekkel, akik felnövekedve elveszítik pettyeiket.

Az indiai patások kifutója a Xantus János Állatkert egyik legszebb része, ahol hatalmas, a természetes körülményeket idéző élőhelyen figyelhetők meg a pettyes szarvasok, más néven axisok és az indiai antilopok.

Az élményt tovább fokozza, hogy a területre a látogatók is bemehetnek, és a kijelölt úton tehetnek egy sétát – gyakran szinte csak karnyújtásnyira a barátságos, érdeklődő állatoktól! Ráadásul a közelmúltban a szarvasoknál és az antilopoknál borjak születtek.

A különösen szép pettyes szarvasokat (és a szomszédos kifutóban élő, európai elterjedésű dámszarvasokat) sokan egyszerűen csak őzikéknek nézik, holott erről szó sincs: a győri állatkertben ugyanis jelenleg nem élnek őzek. A dámszarvas és a pettyes szarvas közös tulajdonsága, hogy az állatok egész életükön át foltosak maradnak, ellentétben az őzekkel, akik felnövekedve elveszítik pettyeiket. A két faj bikái könnyen megkülönböztethetőek: a dámok agancsa lapátos, a pettyes szarvasoké pedig a gímszarvasok agancsához hasonlóan „klasszikus” formájú.

Az indiai antilopcsapatunk kifejlett bikája fekete színével és nagy szarvaival könnyen megkülönböztethető a barna színű tehenektől, fiatal bikáktól és a közelmúltban született borjaktól. A két faj a szabad természetben is gyakran ugyanazon a területen él, mindkét patás fontos zsákmányállata az indiai leopárdnak és a bengáli tigrisnek. Szerencsére az állatkerti szarvasoknak és antilopoknak nem kell a ragadozók támadásaitól félniük, így átlagosan hosszabb az élettartamuk is, mint a természetben élő társaiknak.