Nyílt napot rendezett szerdán a Győri Szakképzési Centrum Sport és Kreatív Technikum. Az adyvárosi intézmény az általános iskolában végzős tanulókat és szüleiket várta egy igazán kreatív rendezvényre. Csengeri Mária, a technikum igazgatója elmondta, a nyílt nappal nem csak az a céljuk, hogy bemutassák az induló szakjaikat, szeretnék, ha az érdeklődők bepillanthatnának az iskolai életet jellemző pezsgésbe is.
A középiskola ezúttal is két ágazatba várja a végzős diákokat. Az első két tanévben ágazati alapozás történik, szakmát a 10. év végén választhatnak.
Egyik legsikeresebb és legnépszerűbb a sportágazat az intézményben: fitness-wellness instruktor és sportedző-sportszervező szak indul. A kreatív ágazat pedig olyan fiatalok számára ajánlott, akik remek esztétikai érzékkel, alkotó fantáziával rendelkeznek. Dekoratőr, kiadványszerkesztő, mozgókép- és animációkészítő, fotográfus is válhat azokból, akik erre az ágazatra adják be jelentkezésüket.
Az aulában egész délelőtt nagy volt a nyüzsgés, sok fiatal látogatott el szüleivel a nyílt napra.
Egy hét múlva, vagyis november 16-án, szerdán 16 és 18 óra között ismét megnyílnak a sport és kreatív technikum kapui a látogatók előtt. Az intézmény vezetése abban az időpontban is szeretettel várja az érdeklődőket.