Piaci barackakció a lurkókért

Zombai-Kovács Ákos Fotó: O. Jakócs Péter
2024.06.20. 10:20

Ismét nagysikerű jótékonysági barackakciót tartottak a Vásárcsarnok előtt. A Győr-Szol szervezésében akciós barackvásárral és frissen főzött baracklekvárral is várták az érdeklődőket. A baracklekvárt reggel kezdték el főzni, a délelőtt folyamán pedig azt meg is lehetett vásárolni, amihez a maximum félliteres befőttes üveget, mindenkinek magának kellett vinnie. A szolgáltató és a kereskedők ismét jótékony céllal hirdették meg a népszerű akciót, amelynek bevételét ezúttal is a Lurkó alapítvány javára ajánlották fel.

Reggel 9 óra, a Vásárcsarnok előtti téren már kígyózó sorokban várakoztak majd vásároltak akciós áron ízletes sárgabarackot az érdeklődők. Két éve egyszer már volt hasonló kezdeményezés, a mostani azonban még annál is nagyobb sikert aratott.

”Ezúttal hárman, helyi kereskedők fogtunk össze, hogy a finom barackot jóval olcsóbban értékesítve segítsünk a Lurkó Alapítványnak, egyrészt akciós barackvásárt rendezünk, másrészt baracklekvárt is főzünk, amit szintén kedvezményesen kínálunk” – mondta Markó Vendel zöldség-gyümölcskereskedő.

A helybeli kereskedők mellett három dunaföldvári termelő is becsatlakozott a jótékonysági akcióba. Összesen mintegy 3000 kilogramm finom, hazai sárgabarackot osztottak szét csütörtökön, amire hatalmas volt az érdeklődés. ”Nagyon jó azt látni, hogy ilyen sokan jönnek, vásárolnak, ők most tényleg nagyon jó áron jutnak hozzá az ízletes, magyar sárgabarackhoz, másrészt a teljes bevételt a Lurkó Alapítványnak ajánlunk fel és ez a legfontosabb dolog ebben az akcióban” – tette hozzá Puskás Orsolya zöldség-gyümölcskereskedő.

A Győr-Szol szervezte és fogta össze az árusítást és a hozzá kapcsolódó baracklekvárfőzést, ezzel pedig több célja is volt a csarnok üzemeltetőjének.

”Amikor a kereskedők barackvásárt tartanak, mi becsatlakozunk a lekvár főzéssel, így válik igazán komplexé a program, aminek nem titkoltan a Vásárcsarnok népszerűsítése is célja, mert bár sokan járnak ide, de azért a csütörtök lehetne még erősebb, ezért kötöttük össze a jótékonykodást a piac reklámozásával” – fogalmazott Németh Kornélia, a Győr-Szol Zrt. Piacok és Vásárcsarnok csoportvezetője.

A baracklekvárt reggel kezdték el főzni, és délelőtt már meg is lehetett vásárolni az elkészült finomságot. A szervezők azt kérték, hogy mindenki vigyen magával maximum fél literes nagyságú befőttes üveget. A lekvárért minimum fizetendő összeg 500 forint volt, de természetesen többet is lehetett adományozni, hiszen a bevételt ismét a Lurkó Alapítvány javára ajánlották fel.

FRISSÍTÉS!

A mai esemény végére 442 ezer 385 forint gyűlt össze a Lurkó Alapítvány javára!

Galéria: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #barack | #Győr | #híradó | #vásárcsarnok |