Pintér Bence törvényességi felülvizsgálatot kezdeményez az SZMSZ-módosítás miatt

Győr+ Fotó: MekliZ Fotó
2024.10.08. 13:58

Pintér Bence polgármester (TSZV-LMP-Momentum) és dr. Balog-Farkas Renáta (Szentiváni Civilek) Győrszentiván képviselője kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón bejelentette: törvényességi felügyeleti indítványt és panaszt nyújtanak be a Kormányhivatalhoz és az Alkotmánybírósághoz azzal a céllal, hogy az illetékes szervek kimondják: törvény- és alaptörvény-ellenes az a Szervezeti és Működési Szabályzat, amelyet az előző közgyűlés az utolsó ülésen fogadott el.

Többek között azt sérelmezte a megválasztott polgármester, hogy a győri Fidesz-KDNP-frakció a közgyűlés előtt néhány órával terjesztette elő az új SZMSZ-t amely az önkormányzat működését alapjaiban módosítja. „Szerintünk az új SZMSZ több pontban is sérti az önkormányzatokról szóló törvényt és az alaptörvényt is” – mondta a polgármester. Ezért annak felülvizsgálatát kezdeményezik a Kormányhivatalnál és az Alkotmánybíróságnál.

Az új SZMSZ értelmében létrejött a Frakcióvezetők Értekezlete, ahol minden frakcióvezetőnek és a polgármesternek van szavazati joga, de a közgyűlési súly arányában. Az újonnan létrejött testületnek nincs döntési jogköre, de a polgármestert köti az ottani szavazás. Így Pintér Bence szerint ezentúl a Fidesz-KDNP frakcióvezetője dönt olyan kérdésekről, amelyről korábban a polgármester dönthetett. Ilyen például a közgyűlés összehívása, a közgyűlés napirendjének a meghatározására, a közgyűlési előterjesztésének elfogadási joga, vagy a közgyűlés menetének meghatározása.

Pintér Bence, Győr polgármestere

A városházán létrehozandó frakció irodával kapcsolatban is aggályai vannak az új polgármesternek, szerinte ugyanis az önkormányzatnak, a hivatalnak plusz adminisztrációs feladatokat és plusz költségeket fog eredményezni.

A polgármester arról is beszélt, hogy kivették hatásköréből az összes vagyonelemet is, mostantól a városi cégekről a bizottságok határoznak. Ez azonban azt is jelentheti, hogy a képviselőknek sokkal több feladatuk lesz, hiszen a döntést igénylő ügyek miatt sűrűbben kell bizottsági üléseket tartani.

Dr. Balog-Farkas Renáta, Győrszentiván önkormányzati képviselője

A polgármester elmondta azt is, hogy a pénteki alakuló ülésig tárgyal a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjével.  „Korábban túlhatalma volt a városvezetőnek, most gyakorlatilag semmije sincs. A megoldást középen kellene megtalálni” – hangsúlyozta Pintér Bence.

Az alakuló ülésre péntek 16.30 órától kerül sor, ekkor tesz esküt a polgármester, a képviselők, az alpolgármester, meghatározzák a polgármester és az alpolgármster illetményét. Javaslatot tesznek az SZMSZ módosítására és megalakulnak a frakciók. Az ülés napirendjét Pintér Bence állította össze, a frakciók ugyanis hivatalosan csak ezen, az első ülésen alakulnak meg, így addig a Frakcióvezetők Értekezlete sem állhat fel.

TV-s szerkesztő: Pulai Sarolta