A színészlegendától búcsúzott a társulat
Gyertyagyújtással emlékeztek színésztársai a múlt vasárnap elhunyt Szilágyi Istvánra, Pityi bácsira. Mi pedig egy néhány évvel ezelőtt, a színészlegendával készült beszélgetésünk felidézésével búcsúzunk.
Némaság költözött a Győri Nemzeti Színház épületébe néhány hete, Szilágyi István tragikus halálával pedig a gyász és az érthetetlenség némasága költözött a szívekbe is. Pityi bácsi „az egyetlen olyan művész volt hazánkban, akit mindenki szeretett, egy olyan emblematikus művész, akit nem lehetett nem szeretni” – többek mellett így emlékezett rá Forgács Péter, a színház igazgatója rövid beszédében.
A szerda esti némaságot taps törte meg, Pityi bácsiért szólt többször is, aki legtöbb színpadi megjelenésekor életében is megkapta a nyílt színi elismerést. Szerették a győriek. A társulat, a nézők, az utca emberei. 1998-tól a nyugdíjazásáig itt élt köztünk a színházi évad hónapjai alatt.
Rengeteg darab emlékezetes figurája volt ő a kis szerepeivel is. Például a 2012-ben bemutatott Aranycsapatból egyetlen mondatra emlékszem mindössze. Az övére. Az élet összes keserű derűje, az elmúlt fiatalság, az odalett szerelem és a vágyak voltak benne abban az egyetlen szóban: Hullámozzunk!
Fotó: Győri Nemzeti Színház
Ezután beszélgethettem vele, az ez alapján írt cikkből idézünk most.
„Mindig tudtam, hogy egyszer riportot fognak készíteni velem, mert nincs érdekesebb mesterség, mint az enyém” – kezdte nyilatkozatát Lópici Gáspár a Keménykalap és krumpliorrban, abban a filmben, amely országos ismertséget hozott Szilágyi Istvánnak. „Lópici Gáspár nevét én védtem meg, a rendező meg akarta változtatni. Mondtam, ennél aranyosabbat nem is találhatna” – mesélte az akkor közel 75 éves életműdíjas színész, aki legtöbbször karakterszerepeket alakított.
A Békés megyei Gyomán született, ahol az iskolában tizenévesen látta a Ludas Matyit a nagyobb gyerekek előadásában. Hazafelé menet hallotta azok beszámolóját, akik már jártak színházban, s ekkor elhatározta, ő is színész lesz. Később, Budapesten tudta meg, hogy létezik a Színművészeti Főiskola. Ide negyedszerre vették fel érettségi nélkül, de azt mondta neki egy felvételiztető tanár, hogy csak humoros szerepeket játszhat. A Pityi nevet Básti Lajos aggatta rá, mikor megkérdezte tőle, „Na mit tudsz Pityi”? Megmutatta mit tud, ő az a színész, aki valószínűleg a legtöbb magyar filmben szerepelt. Játszott például az Indul a bakterházban, a Borsban, A Tenkes kapitányában, de feltűnt a Csak szex és más semmi egyik jelenetében is. Szilágyi István számos színházban is játszott, közel két évtizedet a Győri Nemzeti Színházban.
Pityike, ahogy a győri teátrumban hívták, a filmes és a színházi szerepeken kívül feltűnt néhány reklámban is, a legemlékezetesebb a lottóreklám volt. A színészkedésen kívül dolgozott többek között karosszérialakatosként, szántott rizsföldet, és gyártott könyvespolcokat Párizsban.
Nagyapja volt az első, aki azt mondta, legyen komédiás. „Nagyanyámnak nem tetszett az ötlet, nagyapám viszont azt mondta, de, de komédiás legyél, az való neked. Akkor már sajnos apám nem élt, anyám pedig azt tanácsolta, tartsak ki amellett, amit választok. Apám ugyanis semmilyen mestersége mellett nem tartott ki, csak ideig-óráig – idézte fel a kezdeteket. – Egy színész örül annak, ha nagy szerepet, vagy főszerepet játszhat, de hellyel-közzel tisztában vagyok a fizimiskámmal, és ez szinte determinál arra, hogy karakterszerepeket játsszak. Elfogadtam magam úgy, ahogy vagyok.”
S amikor a kalandokról kérdeztem, a párizsi utazás mellett a házasságát említette. „Feleségem szobrász, mindkettőnk pályája egész embert kíván, nem törekedtem arra, hogy a családfő szerepét játsszam. Megromlott a kapcsolatunk, és azt tapasztaltam, hogy ez már így nem élhető helyzet, elváltunk. Külön éltünk 10-12 évet, és újra összeházasodtunk. Azóta sokkal jobban meg tudunk beszélni bármit. Segítjük egymást, amennyire tudjuk. Ő szerepet tanul velem, én meg meggyúrom vele az anyagot.”
A színpadi, egészen természetes létezéséről is érdeklődtem, árulja el, tényleg van olyan, hogy jelenlevés-technika?
„Igen. Szeretek olyan szerepet játszani, ahol ha kevés szövegem is van, de jelen vagyok. Szerintem az egyik ismertetője, hogy valaki jó színész, hogyha nincs szöveges jelenete, akkor is ott tud lenni. Itt Győrben a Koccanásban (2009-ben mutatták be) egy karambol szemtanújaként majdnem az egész darab alatt jelen voltam. Volt vagy öt mondatom, de fantasztikusan szerettem.”
Pityi bácsi elmesélte, annak a fejével próbál gondolkozni, akit játszik. Abban a helyzetben, ahol az létezik. Még ha nem is szól egy szót sem, de akkor is van véleménye a helyzetről. „Így vagyunk az életben is” – vélte.
Bujtor István mondta erre, hogy nincs az a szünet, amit Pityi bácsi ne tudna sétálással kitölteni. Győrben még egy ketrecből is súgtak neki. „Jaj igen. Akkor még nem tudtam, hogy magas a vérnyomásom, csak az adott rossz érzést, hogy egyre rosszabb lett a memóriám. Előfordul, hogy egy szó sehogy sem akar beülni a fejembe. Ilyenkor megbeszélem a súgóval, és ő résen van. A szóban forgó darabot a padlásszínházban játszottuk. Kaptam egy mikrofont a fülembe, a súgó lány pedig végig egy ketrecben ült, amit a mestergerendához rögzítettek, és minden szövegemet besúgott, így játszottam le az összes előadást.”
Általában az övé volt a tanító szerepe, amikor gyerekkorában játszották a maguk által kitalált jeleneteket a társaival. „Most itt, a győri társulat színfalai mögött visszatért ehhez a szerephez?” – kérdeztem tőle.
„Amikor azt látom fiatal kollégáimnál, hogy már ott tartanak, hogy nem zavarom meg őket, ha elmondom a véleményem, akkor segítek” – válaszolta.
Pityi bácsi nagyon kevés szerepet utasított csak vissza. „Egyszer azért, mert a darabban a káromkodáson volt a hangsúly. Minden ok nélkül trágárkodtak benne. Nem úgy, mint amikor az embert felbosszantják időnként, és valami trágárságot vág oda, hanem indokolatlanul.”
Amikor megjegyeztem, hogy nyugodt embernek tűnik, azt mondta: „Nem is tudom, hogy nyugodt vagyok-e, vagy inkább fegyelmezett.”
S mit csinál a színpadon kívül? „Minden nap átvesszük négyszer, ötször a szerepet a feleségem segítségével. És gondolkodom, hogy legyek. Hogy lehessek. Nem unatkozom.”
Az országos ismertséget hozó „Keménykalap és krumpliorr egyik jelenetében meginterjúvolják, és kérdezik, hogy mit üzen a gyerekeknek. „Ne szaggassátok le a plakátokat, mert az az utca hírmondója!” – vágta rá rögtön, akkor, 2012-ben.
– Most mit üzen a fiataloknak? – érdeklődtem.
„Hogy maradjanak természetes emberek.”
Pityi bácsi 82 évet élt. Isten vele.
