Kern András a Győr+ vendége

Régi idők focija

filmarchív.hu

Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, író, énekes, humorista, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja volt Farkas Mónika vendége az éterben, a Győr+ Este műsorában. Kern, a tartalékost, Kövesdit alakítja a Régi idők focija című filmben, melyet ma este vetítünk a Győrplusz Filmklubban, a 120 éves Magyar Film tiszteletére.

Hogyan élte meg a covid alatti időszakot?

Először tetszett, mert lusta ember vagyok, de most már unalmas, mert nagyon sok minden van még előttem, amit meg kell majd csinálni. Meg kellene tanulni a Kabaré című színdarabban egy bizonyos szerepet, a hozzá tartozó dalokkal, egy, a Válaszfalak című darabbeli szerepet, valamint fel kellene elevenítenem, – amit egyszer már megtanultam – Spíró György Honderűjében egyik alakításomnak a szövegét.

Mikor említettem, hogy a beszélgetésünk témája a Régi idők focija lesz, akkor milyen emlékképek úsztak be önnek erről a legendás forgatásról?

Egy szeméttelepen forgattunk a focis dolgokat, ott volt a pálya ahol edzettünk, és ott volt az öltöző, ahová a tartalék – én – csak akkor mehetett volna be, ha ő is játszik. De őt mindig kihagyták. Több, mint két hétig tartott a forgatás a rémes helyeken és nagyon büdös volt. Egyrészt a szegény világot ábrázolta a mozi, másrészről a nagy gazdagságot is, a klubtulajdonosok világát.

Érdekes, hogy egy filmből egyszer csak egy kulcsmondat ismert szálló ige lesz: kell egy csapat!

Ez az, amit az egész művészetből nem lehet tudni, valamitől valami legendássá lesz, híressé, vagy fontossá válik.  A 70-es években, amikor ez a film készült, divat volt a visszatekintés a 20-as, 30-as évekre.

Ön 70-ben végezte a Színház és Színművészeti Főiskolát.

Várkonyi András diplomamunkámnak Szép Ernő Vőlegény című darabját választotta, ami szintén a 20-as 30-as években játszódik. Nagyon szerettem. Egyébként Mándy Iván és Szép Ernő világa nem idegen egymástól, mindkettő nosztalgikus, visszanéző, visszavágyódós. Mándy sokat írt a régi kapualjakról, munkakörökről, bőröndökről, tárgyakról, futballistákról, filmszínészekről, jegyszedőkről, emberekről. Ezt az egész világot összekeverte, összerázta, Sándor Pál pedig csinált belőle egy futball filmet, egy Minarik nevű edzővel, aki főállásban mosodás volt.  Rémes élete van, de a hobbija és a vágya a futballcsapat, sikereket akar elérni, de mindig megbukik, és mindig otthagyják. A végén pedig azt a zsíroskenyeret eszi egy fiatal futballistával, amit a film elején a felesége csomagolt neki, de az egész film alatt nem volt ideje megenni. A film kompozíciója és technikája emlékeztetett a 20-as években kézzel tekert amatőr filmes gépekre.

Mitől lett legendás a film?

Valószínűleg a tehetségtől. Sándor Pál képlátó és képalkotó tehetségétől, amit a Ragályi Elemér átvett és megvalósított. Jó embereket választott maga köré. Jó volt ezt a filmet forgatni Garas Dezsővel, akinek élete egyik legnagyobb sikere lett ez a főszerep. Nekünk is jó volt, mert fiatalok voltunk és játszhattunk jó karakterszerepeket. Mostmár nosztalgiával emlékszünk erre a filmre, erre az időszakra.  

Fiatal színészként, hogyan került be ebbe a filmbe?

Úgy, hogy én már előtte forgattam Sándor Pállal a Sárika drágámban. Az pedig úgy történt, hogy ültem egy teraszon, narancslét ittam, valakivel beszélgettem, amikor odajött a Sándor Pali, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem próbafelvételt készíteni a Filmgyárban, mert ő főszereplőt keres a filmjéhez. Dehogynem volt, és mentem és meg is kaptam a főszerepet. Akkor jó barátságba keveredtünk és magáról értetődő volt, hogy a következő filmjében is fogok szerepelni. A mai napig jóban vagyunk.

Garas Dezsővel legendás kettőst alkottak nem csak ebben a filmben, de később is.

Jóba lettünk valóban, ebben a futballos filmben. Aztán egyszer csak azt mondták Sándor Paliék, hogy a Garas meg a Kern legyenek a főszereplői egy filmnek, ami két bárszínészről szól. Nem tudták pontosan, hogy mit is csinál a két színész, de elkezdtek valamit írni, aztán be is öltöztettek bennünket, de először azt akarták, hogy két nőt játszunk. Be is festettek bennünket, de mi azt nagyon utáltuk, és mondtunk, hogy ne ilyen legyen. Akkor valamelyikünk kitalálta, hogy legyen egy nadrágban két bohóc szerűre kifestett ember, akik valami hülye dalocskát énekelnek, aminek legyen az a bemondása hogy: egedül nem megy. Később ezt a mondatot én is, Sándor Pál is, Garas Dezső is, és Sztevanovity Dusán – a szövegíró –  is, magának vindikálta. Végül nem tudjuk ki találta ki, de elkezdtük forgatni a Ripacsok című filmet.     

A Régi idők focija című filmet május 30-án 19.30-tól vetíti a Győr+ Televízió, ismétlése május 8-án 16 órakor lesz.

A filmről korábban ITT írtunk.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg: