![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9166_Acs-Tamas_08.jpg)
Utoljára tartottak régiségvásárt a Tarcsay úti piactéren. Árusokból és vásárlókból sem volt hiány a borongós decemberi aranyvasárnapon. Aki tehette, összekötötte a kellemest a hasznossal és beszerezhette az ünnep díszét, a fenyőfát is a piacon.
Utoljára tartottak régiségvásárt a Tarcsay úti piactéren. Árusokból és vásárlókból sem volt hiány a borongós decemberi aranyvasárnapon. Aki tehette összekötötte a kellemest a hasznossal és az ajándékvásárlás mellett beszerezhette az ünnep díszét, a fenyőfát is a piacon.
Festmények, porcelánok, játékok, könyvek, de szőnyegek, szekrények közül is válogathattunk vasárnap a Győri Régiségvásárban, a Tarcsay úti piacon. Németh István a vásárt szervező Antikexpo Kft. tulajdonosa szerint sok árus érkezett, reménykedve a karácsonyi vásárlási lázban és talán azért is, mert utoljára rendezik ezen a helyszínen az eseményt. Jövőre, az első tavaszi rendezvényt ugyanis már újra a Dunakapu téren tarthatják meg. A járványügyi szabályokat, a távolságtartást és a maszkviselést mindenki igyekezett betartani, ebből nem adódott gond – hangsúlyozta a szervező.
A kilátogatók elsősorban kisebb ajándéktárgyakat vásároltak, érméket, bizsu-ékszereket, nippeket, military-dolgokat, vagy porcelánokat. Egy testvérpár egy 60 éves teáskészletet vett meg, 60 éves édesanyjuk, karácsonyi ajándéka lesz. Német István azt mondja, ilyenkor a gyűjtők is a párjukkal érkeznek, és egy-egy rég áhított érmét, órát, vagy bármilyen gyűjteménybe illő dolgot közösen vásárolnak meg, és az kerül a fa alá.
Többen kerestek üvegből készített karácsonyfadíszeket, sajnos ebből azonban nem volt kínálat, inkább régebbi műanyag gömböket, vagy vintage stílusú díszeket lehetett látni. A katonai régiségeket gyűjtők számára viszont nagyobb volt a választék, távcsövek, szablyák, fegyverek, kitüntetések között válogathattak.
A szervező szerint az antik tárgyaknak még mindig nagy keletjük van, sokan gyűjtenek például military-tárgyakat, vagy éppen az 50-,60-, 70-es évek játékautóit. A régi tárgyak között sétálva, kellemes fenyőillat lengte be a teret, ugyanis itt fenyőfavásárt is tartanak. Idén 15 kereskedő, termelő érkezett, jöttek Zalából, Veszprém megyéből, de megyénkbeli kereskedővel is találkozhattunk. Elsősorban nordmand, ezüst, és a klasszikus lucfenyőt árulták. Az egyik, Nagykanizsásról érkezett termelőnél már csak néhány szép nordmand fát láttunk, ő azt mondja, ma még kiárusítja őket és holnap megy is haza. Összesen 124 fenyővel érkezett és darabra árulja őket. Egy kb. másfél méter magas, csinos nordmand fenyőt 6 ezerét adott el ottjártunkkor. Egyébként több helyen is darabra adják a fákat, ahol nem, ott a lucfenyő méterenként 3000 forintba, az ezüstfenyő 4000-5000 forintba, a nordmann pedig 6000 forintba kerül.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9206_Acs-Tamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9139_Acs-Tamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9140_Acs-Tamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9162_Acs-Tamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9147_Acs-Tamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9142_Acs-Tamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9160_Acs-Tamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9166_Acs-Tamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9163_Acs-Tamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9170_Acs-Tamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9169_Acs-Tamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9176_Acs-Tamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9185_Acs-Tamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9177_Acs-Tamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9193_Acs-Tamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9198_Acs-Tamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9200_Acs-Tamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9201_Acs-Tamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9205_Acs-Tamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9174_Acs-Tamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9207_Acs-Tamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9212_Acs-Tamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9216_Acs-Tamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9186_Acs-Tamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9220_Acs-Tamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9232_Acs-Tamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9236_Acs-Tamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9237_Acs-Tamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/12/antik_expo_2020_12_20_1200px_IMG_9238_Acs-Tamas_29.jpg)