![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_16.jpg)
Kitűnő zene, remek borok és nagylelkű adakozás egyetlen estébe sűrítve. Ez volt az idei Kantharosz Gála, melynek eredménye minden eddigi év bevételét felülmúlva, huszonhárom millió forint lett. A tizenegyedik alkalommal megrendezett jótékonysági estre érkező vendégek idén is megtöltötték a Richter Termet, hogy szebbnél szebb dallamokat hallgatva különleges borokra licitáljanak.
A gála egy évtized alatt régiónk legnagyobb jótékonysági rendezvényévé nőtte ki magát, ahol tizenegy, a városban és vonzáskörzetében működő civil szervezet, a házigazda Győri Filharmonikus Zenekarral és neves borászatok összefogásával segíti a rászoruló és tehetséges gyermekeket, fiatalokat. Az elmúlt tíz évben több mint 87 millió forinttal támogatták a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását, ápolását, nevelését, valamint a tehetségek kibontakoztatását és fejlesztését. Azt, hogy kiket támogatnak, pályáztatással dönti el a Kantharosz Alapítvány. Ebben az évben 49 pályázat érkezett a kuratóriumhoz, ebből tizennyolcat támogatnak a rendezvény bevételéből.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_62-1-700x467.jpg)
Az est egyik fővédnöke dr. Nagy Andor, Magyarország bécsi nagykövete volt. A diplomata köszöntőjében büszkén említette győri kötődését. Elmondta azt is, hogy édesanyja fiatalon lett özvegy három gyermekkel, így pontosan tudja mennyit jelent, ha egy nehéz helyzetben lévő fiatal támogatást kap a továbbtanuláshoz. Ezért szeret segíteni ő is másokon.
Rókusfalvy Pál, a Miniszterelnökség Nemzeti Bormarketingért Felelős Kormánybiztosa hangsúlyozta: „A bor kultúra, a magyar identitás része. A bormarketing stratégia egyik kiemelt pontja pedig a zeneművészet, ezért remélem, hogy néhány éven belül az operától kezdve minden zenés rendezvény látványosan össze lesz kötve valamilyen formában a borkultúrával.”
Dr. Dézsi Csaba András polgármester is köszöntötte a résztvevőket. Arról beszélt, hogy Győrben több száz éves hagyománya van az adakozásnak. Elég ha csak arra gondolunk, hogy a Városháza Bisinger József hagyatékából épült, aki a halála előtti napon végrendelkezett úgy, hogy a városra hagyja teljes vagyonát. Ugyancsak adományokból jött létre a polgármester által alapított korszerű Szívcentrum is, ahol már harmincezernél több ember életét mentették meg.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_18-1-700x467.jpg)
A gálán a nem mindennapi zenei élményről két kiváló előadóművész, Szulák Andrea, valamint a jazz-zongorista, énekes Nyári Károly, és természetesen a Győri Filharmonikus Zenekar Silló István karmester vezényletével gondoskodott. A borászatok által felajánlott italok Borbás Marcsi kezéből kerültek kalapács alá, műsorvezetőtársa Fábián György volt.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_16-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_42.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_41.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_48.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_47.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_46.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_40.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_44.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_43.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_49.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_45.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_50.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_53.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_64.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_55.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_52.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_58.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_62.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_57.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_54.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_63.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_67.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_65.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_68.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_51.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_69.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_59.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_56.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_66.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_61.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kantharosz_gala_2023_04_13_AcsTamas_60.jpg)
Galéria: Ács Tamás
TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid