Rákosi-Tóth Ritát választotta a győri közgyűlés újabb öt évre a Család és Gyermekjóléti Központ igazgatójának. A szakembert, aki 2012 óta vezeti az intézményt, többek között arról kérdeztük, hogy a covid és a háborús menekülthelyzet milyen új kihívás elé állítja a családsegítőket.

Hogyan csöppent annak idején a segítő munkába? Tudatos pályaválasztás volt?

Konkrét sztorim van: média szakos középiskolába jártam, amikor kaptam egy feladatot a megyei napilapos oktatóktól, hogy készítsek egy interjút. Én az Anya- Csecsemő- és Gyermekotthonba mentem, ahol egy nagyon fiatal kisgyerekes anyukával készítettem riportot. Mélyen megérintett a történet, és akkor határoztam el, hogy valamilyen szociális területen szeretnék elhelyezkedni. A cikkem persze nem jelent meg. Jelentkeztem szociálpedagógus szakra és el is végeztem. Mi voltunk a második évfolyam az Apáczai-karon, akkor még elég gyerekcipőben járt ez a képzés.

Egyenes út vezetett a Családsegítőbe?

Gyakorlaton voltam már az intézménynél, eleve azért tetszett nagyon, ami miatt most is: ez az intézményrendszer az egész szakmára rálát. Tehát olyan kapcsolatai, olyan jelzőrendszeri kapcsolatai vannak az intézménynek, amiben nagyon változatos a munka. Magával a családdal dolgozol, illetve abban a pillanatban dolgozol a családdal, amikor még a családot egyben tudod tartani. 2002-től 2010-ig dolgoztam családgondozóként, elmentem szülni, majd gyesről visszatérve pont nyugdíjba ment az akkori igazgató, én pedig megpályáztam az állást. Akkor bizalmat szavaztak nekem, és azóta is ezt az intézményt vezetem.

Ez nem egy 8 órás munka, ahogy az újságírás sem.

Mondják, hogy válasszuk ketté a munkát és a magánéletet, hát ez nekem nem megy. Mivel a személyiségeddel dolgozol, nehéz lenne ezt különválasztani, meg nem is nagyon lehet, mert én a magánéletemben is nyilván ugyanaz vagyok. Amióta vezető vagyok, új kihívásoknak kellett megfelelnem, mint amikor konkrétan a családokkal foglalkoztam. Most az a dolgom, hogy a kollégák megfelelő munkakörülményeit teremtsem meg azt, hogy ők stabilan, biztonságosan és jól tudják végezni a munkájukat, tehát az intézmény menedzselése az elsődleges feladatom.

Nagyon fiatalon került vezető pozícióba, volt szükség, volt lehetősége reformokra?

30 évesen, nagyon csekély vezetői tapasztalattal kerültem az intézmény élére, de már nyolc évet dolgoztam a szakmában, így láttam, mi az, amin lehetne javítani, új lendületet vinni, de nyilván megtartva az értékeket.

Mi volt az, amiben újított?

Teljesen átszerveztem a munkát a központokban, kiválasztottam azokat az embereket, akik kulcsfigurái lehettek a változásoknak, akikben megbízok, és akikkel jó együtt dolgozni. Újítás volt, hogy nagyobb teret kapott a prevenció az intézményben. Létrehoztuk a Sziget-kék Közösségi teret a Szigethy Attila út 109. szám alatti épületben, ahol nagyon sok szülőnek nyújtunk támogatást, főleg a kisgyermekeseknek. Baráti szót kapnak, oldjuk szorongásaikat, kétségeiket a neveléssel kapcsolatban, ma már fejlesztő pedagógusunk, pszichológusunk, jogászunk, fogyatékossági előadónk is van és miden korosztály számára nyitottak vagyunk. 2014-ben közösségi kertet hoztunk létre, amit azóta is gondozunk.

Én abban hiszek, hogy eszközt kell adni a családsegítőknek ahhoz, hogy tudjanak dolgozni. Az én vezetésem alatt indítottuk el a Közösségi kávézót és az adományközpontot is. 69 fővel vettem át a központot ma 109-en vagyunk, igaz ez egy jogszabályi előírás következménye is. Abban is hiszek, hogy közösen előrébb lehet jutni, ezért nagyon jó kapcsolatokat építettem ki mindegyik társtervezettel, mint az egyetem, a rendőrség, vagy a védőnői szolgálat. Egy-egy család életében úgy tudunk segíteni, hogyha komplexek az ismereteink, az erőforrásaink és egymásra tudunk támaszkodni. Ez a Covid járvány alatt is bebizonyosodott, hogy nyilván ezekre a kapcsolatokra szükség van, hogy aztán közösen tudjuk dolgozni, megoldani a feladatokat.

A szolgálatnak többféle feladata is van, talán beszéljünk a legfontosabbakról.

A mi munkánk egyrészről a klasszikus családsegítés, tehát a nehéz élethelyzetben lévő emberek támogatása, részükre a források felkutatása, az ő életüknek kvázi a menedzselése, akár az egészségügyi, a higiéniás, a lakhatási körülményeiknek a kontrollálása. Győrben is van egy réteg, akik folyamatos segítségre szorulnak, és nem tudnak, vagy igazából nem is akarnak kikeveredni a hátrányos spirálból, nekik ez az életszínvonal megfelelő. Viszont őket meg abban kell segíteni, hogy a napi dolgaikat el tudják intézni, mint a számláik befizetése, vagy egy levél értelmezése.

Másrészről a gyerekvédelem a feladatunk, kezdve az iskolai hiányzástól, a droghasználaton át a bántalmazásig. Minden ilyen ügy, amelyben kiskorú szerepel, begyűrűzik hozzánk. Éves szinten 900 és 1200közötti veszélyeztetett gyerek kerül a látókörünkbe. Attól kezdve, hogy valaki öt órát hiányzott az iskolából, tart odáig, hogy szexuális abúzus éri a gyereket a családban. Nyilván itt mindegyiknek más az eljárás útja, meg a problémakezelési módja. Azt tapasztalom, hogy évről évre nő a gyermekbántalmazások száma, de ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy tényleg több gyermeket bántalmaznak, hanem azt, hogy egyre jobban működik a gyermekvédelmi törvény, egyre több esetre derül fény, én úgy vélem, maga a probléma jellege lett komplexebb.

Apropó, világjárvány, milyen plusz terhet rótt ez az intézményre?

– A covid helyzet pánikkal kezdődött, a hozzánk fordulóknak el kellett magyarázni, hogy mi is ez a vírus, milyen egészségügyi előírások vannak. Mindenki máshogy állt a dolgokhoz, voltak a túlfélők, akik irreálisan sok szabályt róttak magukra, vagy éppen a túl lazák. Nekünk valahogy egyensúlyt kellett találni, kezelni kellett ezeket a szituációkat, tájékoztatni az embereket.

Megnőtt ezekben a hónapokban az ügyfélforgalom?

Új ügyfelek is megjelentek, olyanok, akik elveszítették a munkájukat, akik élelmiszeradományra szorultak, illetve azok, akik karanténba kerültek. Nagyon sokan telefonáltak olyanok, akiknek arra volt szükségük, hogy valaki megnyugtassa őket. Hogy biztosítsuk őket arról, hogy ha a karantén miatt nem tudnak kimenni, mi lesz velük. Át kellett velük azt beszélni, hogy nekik megvannak az erőforrásaik és a képességeik is arra, hogy intézzék az ügyeiket a karanténból is. Az emberek a járvány elején pánikba estek, de megbeszéltük velük, hogy nyugodjanak meg, bármikor felhívhatnak minket, segítünk, amiben tudunk, például a bevásárlásban. Aztán az esetek nagy többségében nem is volt ránk szükség, mert meg tudták maguk oldani a gondokat. Aztán jöttek a pszichés tünetek, a Covid-betegségen átesetteken is, sokaknál ez érzelmi instabilitást eredményezett, illetve az elején a bezártság miatt nagyon sok gyerekvédelmi ügyünk lett rendőrségi jelzésekből. Olyan ügyekkel kellett például foglalkozni, hogy miért nem kapcsolódik be az online oktatásba a tanuló. Ezekben az ügyekben mind a családsegítők, mind az iskolai szociális munkások partnerek voltak az iskolával, úgyhogy felkutattuk ezeket a családokat és próbáltuk beintegrálni a gyerekeket, vagy megnézni, hogy miért nem kapcsolódtak be az online oktatásba. Volt akinek tabletre, laptopra volt szüksége, internet hozzáférésre a tanuláshoz, ezt is megoldottuk felajánlások segítségével. Aztán jöttek a komolyabb ügyek, az összezártság miatti feszültségek, a családi balhék, veszekedések, a rendőrségi ügyek. Amikor aztán lassan visszatértünk a megszokott kerékvágásba, akkor az oltással kapcsolatos segítségnyújtás lett az újabb feladatunk. Informáltuk az embereket az oltásról, majd regisztráltuk az oltásra azokat, akiknek nem volt rá lehetőségük.

Most pedig itt a háborús helyzet, a menekülthullám. A menekültekkel kapcsolatos munkából is kiveszik a részüket?

Mi elsősorban azokkal a háborús menekültekkel foglalkozunk, akik családoknál telepedtek le, tehát rokonhoz, ismerőshöz érkeztek Győrbe. Akik hozzánk fordulnak, intézzük nekik a papírmunkát, tisztázzuk, milyen státuszban tartózkodnak itt, mire jogosultak. Ha kell, tolmácsot szerzünk, ha kell, elkísérjük őket ügyet intézni, és munkát is megpróbálunk szerezni számukra, segítünk a gyerekek napközbeni felügyeletének ellátásában. Felmérjük azt, hogy egyáltalán ez átmeneti állapot, vagy véglegesen szeretnének itt maradni. Próbáljuk mederbe és struktúrába terelni az életüket. Illetve, ha olyan háborús menekültekről van szó, akiknek pszichés feldolgozásra is van szüksége, mert olyan dolgokat éltek meg, akkor természetesen a pszichológusunk, a családsegítők is rendelkezésre állnak. Az is gond, hogy nagyon sokan nem nagyvárosból jöttek, hanem kicsi településekről, nem szoktak a nagyvárosi léthez, a forgalomhoz, a sok emberhez, nekik ezeket is meg kell szokni. Győrben eddig mintegy 800-an lehetnek, akik rokonokhoz, ismerősökhöz érkeztek. Közülük a legtöbben a háború végén visszamennének, de vannak olyanok is, hogyha úgy látják, itt egzisztenciát tudnak teremteni, akkor maradnának.

Feladat van bőven, de a pályázatában mit ígért, mit szeretne fejleszteni, megvalósítani a következő öt évben?

Szeretném, ha az intézmény meg tudná őrizni a stabilitását, hogyha azokat az értékeket, amik eddig is voltak, ezeket tovább tudnánk vinni és erősíteni. Szeretnék egy városi szintű adományközpontot, adománykezelést létrehozni, megvalósítani, amely révén sokkal kiszámíthatóbb rendszert lehetne működtetni, ami nagy segítség lenne.

A munkán túl, mivel foglalkozik, mi a hobbija, mi kapcsolja ki?

A futás a szenvedélyem. A lányom születése után kezdtem futni, heti minimum ötven kilométer a penzum. Versenyekre járok, háromszor futottam le a Budapest Maratont. Mint a munkában is, haladni kell, akarni kell a dolgot, beletenni a melót, a szorgalomnak pedig a fejlődés a következménye – ennyi a titok.