Bár születésnapja az Ikrek havában, június 15-re esik, az idei éve e kerek évfordulóról szól. Rost Andrea a Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja kirobbanó formában, tele tettvággyal és álmokkal éli mindennapos életét. A világhírű szoprán maga köré gyűjtötte fantasztikus kollégáit és tanítványait, akikkel az országban több helyütt is bemutatkozik születésnapi koncertjén. Debrecen, Szeged és Pécs után december 16-án Tatabányán, Mosonmagyaróváron pedig 21-én ünnepel a Győri Filharmonikus Zenekarral Silló István vezényletével.

Kirobbanó formában van! Hatvan az új negyven?

Most tudtam meg, hogy a japánok kettő születésnapot ünnepelnek meg úgy igazán, a 20-at és a 60-at. Ezt én is érzem, ez egy másfajta nyitás, minden adott hozzá, hogy most kezdődjön az igazi élet, most jön a java!

Boldog ember, hisz minden úgy alakul, ahogy tizenkét éve eltervezte. Sikerült itthon berendezkednie minden szempontból?

Igen, és szeretném, ha mindenkinek rögzülne végre, hogy itthon vagyok már régóta. Sokszor hívnak még most is fel, hogy „oh, a művésznő itthon van?” Igen, itthon vagyok, és itthon akarom átadni azt a tudást, amit az elmúlt évtizedek alatt elsajátítottam. Itthon akarom mindezt a közönség elé tárni.

Erre hivatott a RAMA, azaz a Rost Andrea Művészeti Alapítvány is, amit 2017-ben hozott létre?

Igen, nagyon sokoldalú a művészeti alapítvány tevékenysége, de a legfőbb a tanítás, a fiatal tehetségek támogatása. A pályakezdő énekesek az általunk szervezett kurzusokon, fesztiválokon nem csupán hazai, de nemzetközi ismeretségre is szert tehetnek. Az alapítvány sok minden mással is foglalkozik, az operához kapcsolódóan filmet forgathat, könyvet adhat ki, koncerteket szervezhet. Jelenleg a fiatal művészek támogatására helyezzük a hangsúlyt.

PályaStart Mesterkurzus tanítványainak óriási lehetőség, hogy születésnapi koncertjein teret és lehetőséget enged nekik a bemutatkozásra.

Ez fantasztikus nagy öröm ám, hisz már az első mesterkurzusra olyan fiatalokat találtunk, akik valóban sikeresek tudnak lenni, és meg tudom őket mutatni a nagyvilágnak. Ott állnak mellettem, én izgulok értük a legjobban. Nagyon különleges lesz ez a két koncert Tatabányán és Mosonmagyaróváron is, remélem sok ilyen lesz még. A Győri Filharmonikusokkal nem először dolgozom együtt, mindig örömteli a velük való közös alkotás. A karmester, Silló István egyik legfőbb erénye pedig, hogy nagyon érzi az énekeseket, a tenyerén hordozza őket, együtt lélegzik velük, mindig nagyon jó tempókat vesz, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Nagyon nagy boldogság, hogy ez így összejön, csak egészség kell hozzá, remélem senki sem betegszik le most, mindenesetre én nagyon vigyázok magamra.

Adventi születésnapi koncertjén nagyon merít a stílusokban: opera, operett és ismert nagy slágerek, talán csak a musical maradt ki, miért?

A nagy operaénekes elődeink mindent IS énekeltek: operetteket, nótákat és népzenét. Ugyanis jó minőségű énekhang bármelyik stílusban nagyot tud alkotni. Én is énekeltem Csárdáskirálynőt és Denevért, ezt most is megmutatom. A musical azonban egy teljesen más műfaj, más énektechnikát és hanganyagot feltételez, ez tényleg kimaradt nálam. A COVID óta ráléptünk egy útra, mely így vagy úgy, de eddig nem ismert nehézségekkel van kikövezve, felvértezte magát ezek ellen? Egyelőre azt tudom csinálni, hogy többféle koncertműsort rakok össze, a célom az, hogy minél több helyen fel tudjak lépni, hogy mindenütt tudjak magamból adni. A lehetőségekre persze vadászni kell, kompromisszumokat kell kötni, de ez most az élet minden területére vonatkozik. A legfontosabb, hogy megőrizzük az egészséges, boldog lelkületünket, hogy engedjünk teret a „félig tele van a pohár” filozófiának. Higgyünk abban, hogy minden Jó és Rossz egyszer úgyis elmúlik! Az ilyen nehéz helyzetben a Jóra kell készülni, és meg kell elégedni Mindennel.

A szikár buddhista mellett Önben egy örök álmodozó veszett el, hiszen kiéli gyerekkori vágyait, amikor egy-egy koncerten jól ismert hazai táncdalokat is énekel.

Igen, most végre ezt is megélhetem, hiszen gyerekkoromban tényleg táncdalénekesnőnek készültem. Ha az ember elég kitartó és szereti azt, amit csinál, akkor szembe jönnek vele Zalatnay Cini és Kovács Kati nagy slágerei, amiket most én is énekelek a „Dalok a lányszobámból” című koncertemen. De tudja mi az, ami most nagyon érdekel, az a színpad prózai része és a filmezés! A Bánk bán című operafilmen túl, nem volt más alkalmam ebben a műfajban megmutatni magam. Lehet, hogy sokan azt hiszik, hogy az opera műfaja bizonyos szempontból keretek közé szorítja a színészetemet, ezt szeretném megcáfolni.

Egy újabb kettősség: a műfaj nagyon komoly tartást adott Önnek, és az ezzel járó komoly díjak és elismerések magas polcra helyezték, ami feltételezhet egyfajta távolságtartást is.

Ez biztos így van. Erős összpontosítást és odaszánást követel az operaénekesi lét. Itt nincsenek kilengések, bulizások, vigyázni kell a hangra, az agyra, az egész testre. Ez egy aszkéta élet, ez valóban ad egy szikár tartást. Ugyanakkor ez nagyon kettős, mert belül megőriztem a bohókás énemet, egyáltalán nem vagyok egy karót nyelt nő, egy dizőz veszett el bennem! (felnevet)

Mozart daljátékával, A varázsfuvolával nemrég járt Japánban, milyen új felismeréssekkel gazdagodott?

Amikor hazajöttem, már azon törtem az agyam, mikor tudnék visszamenni. Nagyon szeretek ott lenni, a japánok pontosak, lelkesek, nagyon szeretnek, megbecsülnek. Imádom a konyhájukat, a természetet, a csodálatos meleg vizes fürdőjüket, az egész kultúrájukat. Kicsit visszafogottak, de azért ők is nagyon infantilisak tudnak lenni. Talán ugyanabban a kettősségben élnek, mint én, aki júniusban, az Ikrek havában született.