Csurák Erzsébet az alkotás kegyelmi állapotából merít erőt
KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Csurák Erzsébet képzőművész, művészeti tanácsadó a bizonytalanság mellett a flow-élményt is megéli.
Az biztos, hogy nagyon megváltozott a világ körülöttünk az elmúlt hónapokban. Nekem eleinte úgy tűnt, mintha egy félelmetes szürreális film szereplője lennék, de lassan el kellett fogadni, hogy ez a mostani valóság itt van és nem tudni, hogy hová formálódik, és meddig marad. Zavart a korlátozás, erős bizonytalanság és szorongás vett rajtam erőt.
Aztán többször végig gondoltam, hogy mit tudok tenni? Mit lehet tenni? Mit fogok tenni? Ezek az ismerős kérdések és a lehetséges válaszok lassan megnyugtattak, mert tudom, hogy a saját kis világom kapui továbbra is nyitva állnak, most több időm jut a befelé figyelésre, több időm jut átgondolni és újra gondolni a számomra fontos dolgokat!
A korábbi mozgalmas életem térben és időben is beszűkült, az élet realitása számomra most az alig valamivel több mint 80 négyzetméteres lakásunk, itt töltöm a legtöbb időt, ami a legfontosabb és legbiztonságosabb bázis számomra. Szeretek itthon tenni-venni, csak úgy szemlélődni, és a múzeumi home office munka mellett erre most elég sok idő kínálkozik. Persze igyekszem valamilyen rendszer szerint kialakítani az élet új ritmusát. Úgy érzem, az idei tavasz különleges ajándék, mert az utóbbi hetekben eddig sosem látott gyönyörűen kontrasztos fényei, a virágok, fák intenzív színei rám hihetetlen energiával hatnak. Gyakran sétálok, vagy inkább menetelek Szabadhegy olykor teljesen kihalt és eddig rejtett részein, felfedezem a környék eddig ismeretlen utcáit, új házait, kicsit hitetlenkedve nézem az élet lelassult ritmusát.
Aztán, a gasztro láz engem is utolért! Szinte minden nap főzök, sok eddig nem ismert receptet próbálok ki, sokkal tudatosabban gazdálkodunk, és igyekszem mindent felhasználni, ami itthon van.
Sokat festek mostanában. Hálás vagyok azért, mert az alkotás számomra olyan kegyelmi állapot és erő, ami átsegít a nehéz pillanatokon, olyankor kint reked a valóság néha szomorú és bizonytalan jövőképe, az unokám hiánya, de ez a flow-érzés mindenért kárpótol!
Hallgatom és olvasom a híreket, figyelem az online tartalmakat és azt gondolom, hogy ennyi kreatív és reményteli új energia még soha sem vett bennünket körül!
További KarantÉN történetek:
Egyetlen dolog a miénk: a jelen – Sárai-Szabó Kelemen írása,
A karantén akárhányadik napja – Jakabos Zsuzsanna otthon töltött napjai,
Sorozatfüggők önkéntes karanténban – Balla Richárd naplózza az elvégzett teendőket,
Húsz fekvő minden Győrfi Pál-videó után – Egy személyi edző a négy fal között,
Bábművész a korona idején – Kocsis Rozi előre „szalad” ,
Együtt, egymásra vigyázva várnak – Hiányzik a munka a 86 éves Bede-Fazekas Csabának,
Szarka Zsófinak döntenie kellett: megy vagy marad – Új főzőműsor, saját készítésű pékáru, sajt és felvágott,
Nem szabad sajnálni az energiát az inspirálódásra – Blogol, vlogol, mesét olvas Markó-Valentyik Anna,
Élő színház a karanténban – Nagy Balázs nem hagy egyedül,
A maszktól párásodó szemüveg – dr. Horváth Sándor Domonkos is beszámolt egy napjáról,
A túlélést segítik a megélt élmények – Kokas Éva sem tétlenkedik,
Agarak a rácsok előtt – Járai Máténak szombaton lett volna premierje,
A világ most menzaéttermi megvilágításban „pompázik” – Váray László a józan észnek drukkol,
Online tréning a Győri Balettnél – A táncosok karrierjében a kiesés pótolhatatlan,
Lélekkaparó időt élünk – Maszlay István a mementó moriról,
Nincs olyan, hogy pesszimista építész – Rosta S. Csaba: a város erőt gyűjt.