A természet mindig egyensúlyra törekszik, amelynek megbontásával végeláthatatlan lavinák indulhatnak el. Ha az egyik oldalon eltűnik valami, nincs, ami kordában tartsa a másikat. Erre a természetes, szoros kölcsönhatásra próbálja felhívni a figyelmet a vadon élő állatok világnapja, amelyet 2013 óta március 3-án ünneplünk.

A győri állatkertben nem csupán az egzotikus külföldi vadvilág képviselői élnek. A kert hangsúlyt fektet az itthoni természeti nevelésre is. Hiszen ha segíteni akarunk valamin, először a saját portánk környékét kell megismernünk. Az állatkert hátsó része felé közeledve saját otthonunk vadállományának egy szegletével találkozhatunk. A park egyik legkedveltebb része az „őzikeetető”. Ez az ázsiai pettyes szarvasok mellett az európai dámvad birodalma. Fontos tisztáznunk, hogy ők bizony szarvasok, nem őzek. Ahogy az sem mindegy, hogy a fejükön viselt képződmény szarv vagy agancs-e. A magyar nyelv egyik szépsége a végeláthatatlan játék a szavakkal, így történhetett, hogy a szarvas nevű állat fején a kinövést mégis agancsnak neveztük el. Elsősorban a különös, pettyezett bunda miatt vagyunk hajlamosak összekeverni őket az őzekkel. Testük kisebb, mint a gímszarvasé, üzekedési időszakukat pedig egyedi formában végzik. A dámvad „barcogása” arra szolgál, hogy a nőstény egyedeket magához csábítsa. Ez a torokhangú szerenád a lehető legcsábítóbb hang a dámteheneknek az október-novemberi időszakban.

A közelgő tavaszi idő a legalkalmasabb arra, hogy az ember egy könnyed sétát tegyen az ébredező magyar vadvilág állatkerti előszobájában. A dámszarvasok félénk természetűnek tűnhetnek, de egy kis kedves közeledésért és némi zoocsemegéért biztos megengedik, hogy közelebbről is tanulmányozzuk őket. Látogassanak el a Xantus János Állatkertbe, hogy megismerhessék egy szeletét a Kárpát-medence hatalmas életterének, amit a szarvasokkal együtt mi is az otthonunknak nevezünk.

(x)