
Sikeres képviselői kezdeményezés: zöldítés mellett döntöttek a marcalvárosiak!
Szavazásra invitálta a marcalvárosiakat dr. Nagy Richárd László, akinek a 2024-es választáson nem véletlenül szavaztak bizalmat a 10-es számú választókörzetben. A fiatal Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő ugyanis a győriek érdekeit szem előtt tartva szeretné fejleszteni a városrészt. Több lakossági megkeresés nyomán ezért is kezdeményezte a napokban azt a szavazást, ahol arra volt kíváncsi, hogy új parkolók kialakítását, vagy növények telepítését támogatnák az érintett területen élők.
Ahogy arról egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk, Marcalvárosban többen jelezték dr. Nagy Richárd Lászlónak, hogy fontos lenne új parkolóhelyeket kialakítani a városrészben. A Fidesz-KDNP győri önkormányzati képviselője szakemberekkel járta be körzetét, akik vázolták a lehetőségeket, ám dr. Nagy Richárd László szerette volna, ha a győriek elmondják a véleményüket, ezért egy szavazást kezdeményezett.
Az elmúlt hétvégén a Marcalvárosi Közösségi Pontba várták a voksolókat, s mint azt a képviselő kérdésünkre kifejtette: az akció elérte célját, hiszen sokan keresték fel az aluljáróban található intézményt. „Ezúton is nagyon köszönöm, hogy több mint 100-an, egészen pontosan 116-an idejüket nem sajnálva éltek a lehetőséggel és eljöttek szavazni. A szavazás értelmében 37-en gondolták úgy, hogy maradjon meg jelenlegi állapotában a Déry Tibor utca és az Örkény István utca kereszteződésénél található terület, 49-en szeretnének új növényeket telepíteni ide, és 21-en gondolták úgy, hogy a növények telepítése mellett új parkolóhelyek kialakítása is fontos lenne” – részletezte az eredményt dr. Nagy Richárd László. A Fidesz-KDNP győri önkormányzati képviselője úgy fogalmazott: természetesen a jövőben is a győriek érdekeit fogja képviselni.

„Örömteli, hogy azok, akik eljöttek a hétvégi szavazásra, ők nagyon sok más kérdésben is szívesen beszélgettek velem. Elmondták észrevételeiket, tapasztalataikat, kicsit olyan volt, mintha egy lakossági fórumon lennénk, nagyon jól esett ez az interakció és közvetlenség” – tette hozzá dr. Nagy Richárd László.
Mint azt a képviselőtől megtudtuk, a marcalvárosiak szeretnék például tovább szépíteni az aluljárót, de vannak más fejlesztési tervek is. „A DAC-pálya mellett van egy viszonylag nagy parkoló, ezt a helyszínt, plusz világítás és jobb minőségi kamerarendszer kiépítésével biztonságosabbá kell tennünk. De ugyancsak a közlekedést érintő terv, hogy a Déry Tibor utcánál megálló teherautókat, egy picit hátrébb szorítsuk úgy, hogy az mindkét fél számára, így a lakosság és a teherautókat használók számára is előnyös legyen. Több igény felmerült a szavazáskor, ezeket felírtam, biztosan lesznek még olyan jellegű ügyek, amelyeknél ugyan úgy szavazásra invitálom majd a győrieket” – zárta találkozónkat dr. Nagy Richárd László.