![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8418_Acs-Tamas_271.jpg)
Gyertyagyújtás idején is arra kérik az embereket: lehetőség szerint tartsák be a járványügyi előírásokat.
Mindenszentek napja az üdvözült lelkek emléknapja, amelyet a katolikus keresztény világ november 1-jén tart. A halottak napja pedig a hagyomány szerint november második napja, amely az idei évben hétfőre esik.
A mostani ünnepi hétvégén sokan látogatnak ki a győri temetőkbe, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek.
Az Országos Mentőszolgálat a járványügyi helyzet miatt arra kéri az emlékezőket, hogy lehetőleg mindvégig viseljenek maszkot és tartsanak megfelelő távolságot másoktól, valamint kerüljék a tömeget. Amennyiben betegnek érzik magukat vagy a koronavírus-fertőzés tüneteit tapasztalják, maradjanak otthon.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8459_Acs-Tamas_39-1-700x467.jpg)
Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják és rendbeteszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek napján, illetve a halottak napján. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél, a mindenki keresztjénél” elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.
A győri köztemetők november 5-ig egységesen 7 és 20 óra között látogathatóak. A sírkertek téli nyitva tartása (08:00-17:00) november 6-án lép majd életbe.
Október 31-én és november 1-jén a Szabadi úti köztemető bejáratán és a Nádorvárosi köztemető mindkét kapuján 7 és 11 óra között hajthatnak be autóval az arra jogosultak.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8444_Acs-Tamas_36-1-700x467.jpg)
A temetői autóforgalom csökkentése, valamint a nehezen mozgó látogatók helyváltoztatásának megkönnyítése érdekében térítésmentesen igénybe vehető, csendesen működő és környezetbarát elektromos kisbusz közlekedik október 31-én és november 1-jén a Nádorvárosi köztemetőben. A járatok a régi ravatalozó elől indulnak, a felszállás pontos helyét Győr-Szol zászló jelzi. A kocsi folyamatosan, körjárat szerűen közlekedik a temetőn belüli főbb utakon, a rászorulók az igényeik szerint szállhatnak arra fel és le.
További segítség a sírkertekbe kilátogatóknak, hogy minden győri köztemetőben november 1-jén 10 és 16:20 óra között gondnoki szolgálat működik, ennek köszönhetően távolról érkezők számára a sírhelyekkel kapcsolatos ügyintézés lehetősége biztosított lesz.
A győri köztemetőkben a kegyeleti megemlékezés időszakában biztosított lesz a vízvételi lehetőség a kutakból.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8396_Acs-Tamas_22-1-700x467.jpg)
A köztemetőknél fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani. A biztonság miatt fontos, hogy senki se hagyjon a gépkocsiban látható helyen értéket. Hasonlóan a sírokra, vagy a kút mellé se tegyenek még rövid időre sem autó és lakáskulcsot, mobiltelefont és hasonló tárgyakat a temető látogatók.
A Nádorvárosi Köztemető régi bejáratánál – körforgalomnál -, a felújított burkolatú piactéren és a Szentlélek téri bejáratnál koszorú és virágárusítás zajlik. A szabadhegyi köztemetőnél virágbolt üzemel.
Forrás: Wikipéda és Győr Szol Zrt.
Tekintse meg képgalériánkat!
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8311_Acs-Tamas_04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8305_Acs-Tamas_01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8317_Acs-Tamas_06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8307_Acs-Tamas_02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8315_Acs-Tamas_05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8308_Acs-Tamas_03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8322_Acs-Tamas_07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8329_Acs-Tamas_08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8343_Acs-Tamas_12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8337_Acs-Tamas_11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8336_Acs-Tamas_10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8345_Acs-Tamas_13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8350_Acs-Tamas_14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8351_Acs-Tamas_15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8354_Acs-Tamas_16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8334_Acs-Tamas_09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8370_Acs-Tamas_18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8368_Acs-Tamas_17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8378_Acs-Tamas_19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8389_Acs-Tamas_20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8390_Acs-Tamas_21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8396_Acs-Tamas_22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8397_Acs-Tamas_23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8418_Acs-Tamas_27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8432_Acs-Tamas_30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8415_Acs-Tamas_26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8408_Acs-Tamas_24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8419_Acs-Tamas_28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8430_Acs-Tamas_29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8412_Acs-Tamas_25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8434_Acs-Tamas_31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8437_Acs-Tamas_33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8435_Acs-Tamas_32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8438_Acs-Tamas_34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8441_Acs-Tamas_35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8444_Acs-Tamas_36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8462_Acs-Tamas_40.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8456_Acs-Tamas_38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8446_Acs-Tamas_37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8459_Acs-Tamas_39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8465_Acs-Tamas_41.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8467_Acs-Tamas_42.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2020/10/temeto_2020_10_31_1200px_IMG_8471_Acs-Tamas_43.jpg)