Dr. Lengyel Júlia tízévesen tudta meg, hogy elveszíti látását, mindez azonban mégsem törte le a szárnyait. Ehelyett fáradhatatlanul képezte magát, és elhatározta, bármi áron, de jogász lesz. Megváltozott munkaképessége ellenére szakmája több területén dolgozik, tovább folytatta tanulmányait a Széchenyi István Egyetem doktori képzésén, közben pedig féléves kisfiáról is gondoskodik. A győri egyetemen végzett jogász számára fontos, hogy kutatásaival elősegítse a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását.

„Tízéves voltam, amikor látóideg-sorvadást diagnosztizáltak nálam. Azóta folyamatosan romlik a látásom. Mostanra már csak hallás után tudok bármit elolvasni, nem ismerem fel az embereket még akkor sem, ha mellettem állnak. Teljesen a halló-tapintó életmódra kell hagyatkoznom, és vakvezető kutyával közlekedek” – mesélte látássérültségéről dr. Lengyel Júlia.

A Széchenyi István Egyetem jogász alumnáját már gyermekkorában rabul ejtette a jogászi hivatás. A családjában, barátai körében közel s távol senki sem űzi ezt a szakmát, de már fiatalon is rengeteg olyan filmet és könyvet választott, amelyekben ügyvédek vagy bírók voltak a főszereplők. A középiskola után egyértelmű volt számára, hogy a lakóhelyéhez legközelebb található jogi karra felvételizik.

„A Széchenyi István Egyetemen versenyképes diplomát kaptam. A professzorok segítőkészek voltak, mindig szóban vizsgáztattak, találtunk alternatív megoldást arra, hogy tanulhassak és számot adhassak a tanultakról. A technológia már sok mindenben segítséget jelent, ezért az elektronikus tananyagból én is fel tudtam készülni a vizsgákra. Szerettem a hallgatói életet. Az egyetem ösztöndíjjal, laptoppal és nyelvvizsga-felkészítéssel is támogatott” – emlékezett vissza érdeklődésünkre.

Hallgatóként könnyen beilleszkedett az egyetemi közösségbe, több szaktársával a mai napig tartja a kapcsolatot. Mint mondta, számára sokat jelentett, hogy az oktatók többsége is nagyon segítőkész volt, nem kivételeztek vele, de igyekeztek biztosítani számára a segítséget.

„A legmeghatározóbb oktatóm dr. Göndör Éva. Ő szerettette meg velem a munkajogot, soha nem nézett rám úgy, mint egy fogyatékkal élőre. Ő ösztökélt, hogy vegyek részt a Tudományos Diákköri Konferenciákon, konzulensem volt, sőt, még a doktori dolgozatomat is az ő szárnyai alatt készítettem. Neki köszönhetem azt is, hogy később lehetőséget kaptam a tanszéken oktatóként is bizonyítani. A hallgatók együttműködők, igazi élmény nekem, ha velük foglalkozom” – magyarázta, hogyan tartott ki álma mellett, hogy jogász legyen.

Hiába a nehezített pálya, Júlia a diplomaszerzést követően fél évvel már munkába állt, de addig több tanulságos kihívással is szembe kellett néznie.

„A legtöbb munkáltató esélyt sem adott arra, hogy megmutassam, képes vagyok ellátni a meghirdetett munkakört. Ha elárultam sérültségemet, nem hívtak be az interjúra, ha nem fedtem ezt fel előzetesen, az volt a gond. Valójában, mint kiderült, előítéleteik miatt féltek alkalmazni. Keserű időszak volt, aztán a Mosonmagyaróvári Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője kifejezett ajánlattal keresett fel. Az intézményben én alakíthattam ki a jogi szolgáltatási portfóliót. Fontos tapasztalat számomra, hogy megtanultam kezelni az ügyfelek reakcióit is. Ha bejöttek, megdöbbentek azon, hogy nem látok, de miután az ő problémájukra tereltem a figyelmet, már természetesként kezelték a helyzetet. Örülök annak is, hogy emellett lehetőséget kaptam a tapasztalatszerzésre egy ügyvédi irodában” – beszélt a fordulatról a jogász, aki kisfia megszületését követően is aktívan dolgozik. Nem titkolt vágya pedig, hogy egyszer saját lábára álljon, és egyéni ügyvédi irodát nyisson.

Tapasztalatai kikövezték PhD-kutatása irányát is. Disszertációjával ugyanis célja, hogy rámutasson a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazásának jogi visszásságaira. „A jogszabályok támogatók a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását illetően, a gyakorlatban ugyanakkor ez a kép csalóka” – mutatott rá. Kérdésünkre kifejtette, szeretné, ha a fogyatékossággal élőkkel szemben kialakított sztereotípiát minél szélesebb körben leküzdhetnénk. Tézise szerint amíg a társadalmi szemlélet velük szemben nem változik, addig nem javulhat a foglalkoztatási ráta sem.

„Nagy öröm és könnyebbség, hogy az épületek akadálymentesítése alapvető Magyarországon is, de azt is látni kell, hogy amíg nem kapjuk meg a lehetőséget arra, hogy megmutassuk, alkalmasak vagyunk a feladatok elvégzésére, a boldogulás nagyon nehézkes. Jó kezdeményezésnek tartom azonban azt, hogy egyre több a szemléletformáló foglalkozás az iskolákban. Az új generáció nézőpontja már talán ennek kapcsán egy kicsit más lesz. Ha csak egy mondat ragad meg, már akkor nyertünk, hiszen belőlük kerülnek majd ki az új munkáltatók vagy éppen az elfogadó kollégák” – húzta alá dr. Lengyel Júlia.