A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum valamennyi létesítményét megnyitja az idei Múzeumok Éjszakáján, amely több rendezvénnyel kapcsolódik a Győr 750 programsorozathoz. A Múzeumok Éjszakájához ebben az évben is csatlakozott a Városi Levéltár, a Szent László Látogatóközpont és a Menház.
Már hónapok óta tart a Múzeumok Éjszakájának előkészítése. Összeállt a végleges program, ami sok-sok érdekességet tartogat a résztvevőknek. Az idei rendezvény több eseményén a Győr 750-es jubileum lesz a középpontban.
„Sűrű lesz az idei Múzeumok Éjszakája és a múzeum minden kiállítóhelye részt vesz benne. Folyamatosan tárlatvezetések, bemutatók várják a látogatókat. Egy olyan programot igyekeztünk összeállítani, ami a összekapcsolódik a Győr 750-es jubileumával.” – mondta Székely Zoltán.
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója hozzátette: az érdeklődők ilyenkor láthatják a múzeumok kulisszatitkait, és közelebbről megismerhetik a régészek, történészek munkáját: „Mindenütt ott lesznek kollégáink, akik segítenek abban, hogy olyan apró történeteket osztanak meg vendégeinkkel, akik később már egy kicsit másképpen nézzenek a kiállított kincseinkre, műemlékeinkre.
A Múzeumok Éjszakájához ebben az évben is csatlakozott a Városi Levéltár, a Menház és a Szent László Látogatóközpont. A szakrális kiállítások mellett megcsodálhatjuk Győr éjszakai fényeit a Püspökvár tornyából, és egy új kiállítóhely is megnyílik.
Győrben a Múzeumok Éjszakája szombaton 16.30 kor kezdődik az Esterházy-palotában és helyszínek többsége 23 óráig lesz látogatható. Az eseményeken csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni, a maszk használat viszont nem kötelező.