Szabó Gyula építész, a Győri Városvédő Egyesület vezetője az egyik idei Szent László-díjazott, aki magas színvonalú szakmai munkája, valamint több évtizedes, a város örökségvédelmét és szakrális értékeinek megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként érdemelte ki az elismerést.

Ön tősgyökeres győri, mit kutatott ki a családfájáról?

Több száz évre visszamenőleg győriek vagyunk, pontosabban 1905-ig révfalusiak, ugyanis akkor csatolták Győrhöz a települést. Őseim között volt a „fogatlan” Szabó Gyula végvári vitéz, akinek a törökök buzogánnyal verték ki a fogsorát, aztán voltak hajómalom-tulajdonosok. Öregapám és apám pedig építészek voltak, szerették Győrt, nagy szenvedéllyel kutatták történelmét, az épített örökségét, én ebben a miliőben nőttem fel.

Akkor nem volt kétséges, hogy ön is építész legyen.

Fekete báránynak számítottam, ugyanis családom férfi tagjai mind bencés diákok voltak – apám később évekig a Bencés Öregdiák Szövetség elnöke volt –, én pedig annyira vonzódtam az építészethez, hogy a Hildbe mentem. Majd a műszaki egyetemen először a magasépítő szerkezetépítő mérnöki szakot, majd mivel jobban vonzott az építészet, az építészmérnöki kart is elvégeztem. A családi történetek nyomán kutatni kezdtem, publikáltam különböző szaklapoknak, előadásokat tartottam. Voltam a megyei építészkamara elnöke, dolgoztam a megyei örökségvédelmi hivatalnál, és a megye különböző intézményeinél. Folyamatosan az volt a szándékom, hogy hozzátegyek valamint Győrhöz, hogy emeljük a fényét.

Ezért alapította meg az Arrabona Városvédő Egyesületet?

Igen, 2009-ben létrehoztuk a városvédő egyesületet, nagy lelkesedéssel fogtunk munkába. Először felújítottuk a Teleki utcai bástyát, szerveztünk „Bástya napokat” idegenvezetéssel, múzeumpedagógia programokkal, nagy sikere volt.

Aztán építész társaimmal gondoltunk egy merészet. Azt szerettük volna elérni, hogy Győr történelmi belvárosának egy része a világörökség része legyen. Amikor a Duna-bástyánál történt a felújítási kísérletünk, akkor komoly esély volt, hogy a Dunakapu tértől a Virágpiacig Győr oda kerüljön, amit meg is érdemel…

Győr egy multikulturális város. Milyen feladatokat tűztek ki maguk elé városvédőként?

Mindig van egy-egy virágszirom, amit a virágos réthez hozzá tudunk tenni. Ilyen volt, hogy felébresztettük Csipkerózsika-álmából a Győr visszafoglalása a töröktől ünnepséget. Évről évre nagyobb szabású a megemlékezés, főleg amióta dr. Dézsi Csaba András polgármester felkarolta. Adjuk vissza a városunknak azt, amit megérdemel! Mi ezen a módon visszük hírét Győrnek a világban.

Ígéretünk van arra, hogy jövőre megünnepelhetjük Győr második, azaz a Klapka-féle visszafoglalását is. Emlékhelyet állítottunk az Áldozat utcában, a Fehérvári-hídnál, és hamarosan Korbonits István győri polgármester is emléktáblát kap. Tervezzük megszervezni a győri hajós napot, valamint amit lehet mentünk, életre keltünk és bemutatunk! Jó ügyek ezek, jó ezekért harcolni. Jó látni azt, hogy egyre többen ismerik fel, hogy ezek fontos dolgok és nemcsak azért, mert gyarapítjuk Győr emlékezetét, hanem azért is, mert összehozza az embereket, hiszen ebben a munkában nagyon sokan részt vesznek.

Van „szívfájdalma”, ami már visszafordíthatatlanul nem valósulhat meg?

A Duna-bástya bemutatására, vagy a Prohászka-iskolánál a Szentdombi- bástya „rehabilitációjára” talán már nem lesz lehetőség. Pedig emlékeznünk kell arra, hogy mi voltunk Európa védőbástyája, hogy tele vagyunk olyan kincsekkel, amit nem szabad a ládafiába elrejteni és még letakargatni, hanem meg kell mutatni a széles világnak, mert ezeknek óriási üzenetük van!

Hogyan fogadta a Szent László-díjat?

Nagy megtiszteltetésnek érzem a díjat, őszintén mondom, legkevésbé sem számítottam rá. Úgy érzem, a polgármester rehabilitált minket, szellemi jóvátételben részesültünk. Ezzel a díjjal az egész csapat munkáját ismerték el. Nagyon örülök neki, mert nem volt ez mindig így, volt, hogy a meg nem értés falaiba ütköztünk…