Új főzőműsor, saját készítésű pékáru, sajt és felvágott
KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Ma a Győr+ egyik gasztrofelelőse, Szarka Zsófi mesél nekünk.
Hirtelen jött egy hír és olyan helyzetbe kerültem, amibe még eddig soha. Most éreztem először a hátrányát annak, hogy határon túli lány vagyok. Március 13-án lezárták a szlovák–magyar határt, és ez nekem azt jelentette, hogy vagy Szlovákiába költözöm a férjemmel, vagy nem látom a karantén végéig a Felvidéken élő családomat. Ésszerű döntések követték egymást aznap este, és Magyarországon maradtunk.
Azóta eltelt egy hónap, és most már nagyon nagy a hiányérzetem. Egyébként sokat vagyunk távol a családommal egymástól, volt, hogy több hónapon keresztül sem találkozhattunk, de a „nem mehetsz” soha sem volt benne a pakliban. Ha akartam, repülőre ültem és hazamentem, de most itt a „nem lehet”! Így nálam a karanténban az volt az első és legnehezebb feladat, hogy mindezt elfogadjam és megértsem. Ezzel a tudattal pedig minden erőmmel azon voltam, hogy ha már így alakult, a lehető leghasznosabban töltsem el ezt az időszakot.
A gasztroújságírás, rovatvezetés mellett rendezvényalapú munkáim vannak, amiket természetesen lemondtunk, ezért minden figyelmem a kis konyhámra összpontosult. Elkezdtünk új főzőműsor részeket forgatni, amit hétről hétre vágunk és rendezünk.
Újra elővettem a kovászt, hogy tökélyre fejlesszem a különböző ízesítésű kenyereket, ültetünk, kertészkedünk és mivel szerencsére szép hegyes-dombos vidéken vagyunk, túrázunk, sétálunk. Már az első percben nyilvánvaló volt, hogy nem két hétre és nem egy hónapra készülünk, így berendezkedtünk egy lassúbb életvitelre, ami úgy tűnik, nálunk nem is olyan egyszerű. András és én is nagyon nyüzsgő életet élünk, azt hiszem mindezt generáljuk magunk körül, néha nagyon elfáradunk a sok feladattól, de mi valójában ezt szeretjük.
Néhány hete mindent elkezdtem, amire eddig nem volt időm. A kenyerek mellett a sajtot magam készítem, a reggeli zöldségkrémet szintén, a tésztát magam gyúrom és a felvágottat is én sütöm. Amennyiben mindezt tartom hétről hétre, gyakran éjszakába nyúlnak a feladatok.
Valahol mélyen kíváncsi voltam, és kívülről figyeltem magam, hogy mit is vált ki belőlem egy ilyen bezártabb, nagyon csendes időszak, de azt látom, hogy motivál.
Minden helyzet egy új lehetőséggé válhat, csak figyelni kell és reagálni. Nem kell vesztesen kikerülni egy ilyen helyzetből sem, hanem egyet hátralépve meglátni akár egy jobb irányt. Úgy tűnik, mintha kaptunk volna egy kis időt valamire felkészülni, valami újra, egy újabb és jobb lehetőségre. Nem tudhatom ezt pontosan, de ebben bízom, és ezért kelek fel korán minden reggel.
További KarantÉN történetek:
Egyetlen dolog a miénk: a jelen – Sárai-Szabó Kelemen írása,
A karantén akárhányadik napja – Jakabos Zsuzsanna otthon töltött napjai,
Sorozatfüggők önkéntes karanténban – Balla Richárd naplózza az elvégzett teendőket,
Húsz fekvő minden Győrfi Pál-videó után – Egy személyi edző a négy fal között,
Bábművész a korona idején – Kocsis Rozi előre „szalad” ,
Együtt, egymásra vigyázva várnak – Hiányzik a munka a 86 éves Bede-Fazekas Csabának