Az 1976-os montreali olimpián ezüstérmet szerző klasszis győri kajakosnak ami a szívén, az a száján. Azt mondja, nem tudott a jelölésről, de meglepődött, sőt kicsit meg is hatódott rajta.

Hogyan emlékszik vissza az 1976-os nyári olimpiára?

Nem a múltban élek, nem szeretek a régi idők eseményein merengeni. A közelmúltban azonban az unokáim kedvéért kivételt tettem. Megjelent ugyanis a legnagyobb videómegosztó portálon a montreali olimpiai kajak egyes ötszáz méteres távjának döntője, ahol ezüstérmes lettem.

Közösen megnéztük, és a végén volt nagy ölelkezés: mindenki büszke volt mindenkire. Ők az olimpiai ezüstérmes nagyapjukra, én meg rájuk, hogy vannak, és ilyen remek ember vált belőlük.

Milyen volt a keleti blokkból érkező sportolóként a hetvenes években Kanadában, a világ legnagyobb sporteseményén szerepelni?

Már megint a múltidézés…, de jó, akkor elmesélem. Óriási élmény, megismételhetetlen. Az olimpiai faluban legszívesebben a brazilok házába mentem át esténként, ahol igazi karneváli hangulat volt, éjjel-nappal táncoltak, mindig szólt náluk a zene. Mi azért ennél visszafogottabbak voltunk, de hangulat így is lenyűgözött. Ha az ember sétálni indult, lépten-nyomon a legnagyobb világsztárok jöttek vele szembe. Ami pedig az ellátást illeti: valóságos kánaán volt az itthoni viszonyokhoz képest. Az olimpiai falu éttermeiben korlátlan volt az ételfogyasztás, mindenhova ingyenes italautomatákat szereltek fel, és hegyekben állt a friss déli gyümölcs.

A magyar bajnoki címek, az olimpiai ezüst- és a világbajnoki cím mellett egy vb-bronzérem is szerepel a neve mellett, sőt az 1980-as moszkvai olimpián is részt vett.

Igen, de Moszkvában már több mint egy hajó volt a különbség köztem és a világ akkori legjobbjai között. De én egy cseppet sem bánkódtam emiatt. A sport megtanít, hogyha a padlóra kerülsz, állj fel, és kezdj újra elölről mindent. Amikor a versenyzői pályafutásom véget ért, civil szakmában helyezkedtem el. Mindent eladtam és vettem egy IFA-t, majd szépen sorjában még kettőt, és fuvarozással foglalkoztam. Ezek után tizenhat évig dolgoztam Németországban kamionsofőrként, és bejártam egész Európát. Imádtam a munkámat, de a kamionozás nem az öregek sportja. Idén februárban múltam 70 éves, hat éve vonultam nyugdíjba.

Merre és hogy él most?

Harminc éve már, hogy kiköltöztünk Győrladamérra, sokat motorozok és horgászom, és én, aki utáltam a kertészkedést, lassan megszeretem. A feleségemmel, Zsuzsával tavaly ünnepeltük az 50. házassági évfordulónkat, két gyönyörű lányunk született és négy gyönyörű unokánk van. Már az unokáink is húszévesek, nagyon büszkék vagyunk rájuk. Szókimondó ember vagyok, ami a szívemen, az a számon, ebből sokszor akadtak vitáim, de az élet mindig ment tovább. Sokan ábrándoznak róla, hogy megérik a 100 évet, de persze közben végig húszévesnek képzelik el magukat. Pedig az egésznek nincs sok értelme, ha nem vagyunk testileg és szellemileg fittek, erről sem ártana megfeledkezni.