Kárpátaljai diákok és pedagógusok is részt vettek az elmúlt hétvégén városunkban rendezett Szép Magyar Beszéd verseny döntőjén. Ez pedig nem volt kis teljesítmény. Katona-Mironova Bertával, a Nagydobronyi Líceum igazgatójával beszélgettünk.

Hogyan tudtak felkészülni erre a megmérettetésre?

Mi viszonylagos nyugalomban élünk. Távoktatásban dolgozunk és a pedagógusszövetséggel egyetemben úgy döntöttünk, hogy ezt a számunkra legfontosabb ügyet tovább csináljuk. Így a gyerekekben is tartjuk a lelket, ráadásul a felkészülés elvonja a figyelmüket a szörnyűségekről, addig sem gondolnak a háborúra. Megszerveztük az online selejtezőket. A felkészülés esetünkben úgy zajlott, hogy mindennap eljött hozzám a gyerek és gyakoroltunk. Közben többször volt, hogy légiriadó zavarta meg a tanulást.

Jelenleg milyen a helyzet Kárpátalján?

A közel hatezer lakosú falunkban nagyon sok a menekült, megközelítően 600 fő. Lassan már nem tudjuk elhelyezni őket. Mindenki igyekszik segíteni rajtuk, ahogy lehet. Az iskolánk étkezdéjébe járnak enni, ebédet és vacsorát kapnak. Ők is rémültek, fáradtak és tanácstalanok. Sokan megbetegedtek, mire ideértek. A lányom, férjem orvos, amíg ellátják őket, meghallgatják a történetüket arról, hogy kis híján odavesztek. Azok közül, akikkel együtt indultak, többeket lelőttek útközben, egész családok pusztultak el. Feldolgozhatatlan traumák. Ami bennünket, kárpátaljaiakat illet, sokan közülünk a besorozástól való félelemből hagyják el a szülőföldjüket. Nem tudjuk, ki jön vissza. Nehéz szívvel nézzük, ahogy kiürül Kárpátalja. Mi nem akarunk menni, nem tartjuk helyesnek. Ha mindenki elmegy, ki marad? Az ősi földön ne legyen többé magyar szó?