Hagyomány már a Győri Nemzeti Színház életében, hogy az évad kiemelt produkciójának premier előadásán átadják a Kardirex Művészeti Díjat. Lévay Szilveszter és Michael Kunze Elisabeth című musicaljének szombati bemutatója előtt Dr. Vasas Norbert, a Kardirex Egészségügyi Központ centrumvezető főorvosa nyújtotta át a megtisztelő elismerést Szina Kingának.
A Kardirex-díjat Dr. Vasas István, a Kardirex Egészségügyi Központ főigazgatója 2014-ben hívta életre. A kuratórium így kívánja elismerni és támogatni a színház legkiemelkedőbb művészi teljesítményét nyújtó színészeit. 2014-ben Csankó Zoltán, 2015-ben Járai Máté, 2016-ban Töreky Zsuzsa, 2017-ben Posonyi Takács László, 2018-ban Nagy Balázs, míg idén Szina Kinga vehette át az elismerést.
A kitüntetett sokoldalú színművész. A hazai és a világirodalom klasszikusaiban nyújt emlékezetes alakításokat évadról évadra. Szakmai alázata, a tökéletességre való törekvése példamutató, melyet a közönség és a színházi szakma egyaránt elismer. Korok és történetek elnevezésű évadunkban Szabó Magda Régimódi történetében láthatja őt a nagyérdemű. Gizellát, Rickl Mária lányát alakítja benne rengeteg humorral, öniróniával tűzdelve. Kettősük Kubik Annával megmutatja, hogyan tudja két ember egymást a sok küzdelem ellenére is, igazán szeretni. Lubickol a szerepben a közönség legnagyobb örömére.
„Merjek szélsőséges lenni, merjek ellene menni saját magamnak!” – hangzott el a rendezői instrukció 2018 őszén. Szakmai fejlődése mérföldköveinek tartja Bagó Bertalannal való együttes munkát, visszatérő főszereplője darabjainak. A tavalyi Sirályban Arkagyinát, az ünnepelt színésznőt alakította. Csehov azért is nagyszerű, mert a színész megtalálja benne saját gyengeségeit, „egopacsirtaságát”, az előadásban kiválóan tudta megmutatni a nő szélsőségeit, önzőségét.
Bevallottan legkedveltebb műfaja a tragikomédia. A drámaiság mellett szívesen csillantja meg rá jellemző humorát, öniróniáját, izgalommal és kihívásokkal tölti el, amikor határait feszegeti.
„Ne félj semmitől, próbálj ki mindent, de tényleg mindent, ne szemérmeskedj, ne félj az ízléstelenségtől, úgyse leszel az!” – ez a jó tanács már a legendás színésznőtől, Margitai Ágitól származik, aki ezzel biztatta Kingát, amikor 2007-ben Forgács Péter gondolt egy nagyot és a törékeny, drámai színésznőre bízta az irgácsi alkoholista nő, Jucika szerepét Egressy Zoltán Portugáljában. Szina Kinga alakítása, fröcsikézése az ízlés határán belül maradt, sőt beleivódott a városi legendáriumba. A Portugál utolsó, 200. előadásának nyílt napján, 2016-ban aztán újból előkerült az emlékezetes, emeletes cipős magánszáma, amit a tavalyi 40 éves gálánkon óriási ováció mellett ismét bemutatott.
„A Győri Nemzeti Színházhoz 2000-ben szerződtem, és a legszebb emlékem az, amikor rá hét évre kollégáimtól megkaptam a Kisfaludy-díjat, mert úgy éreztem, akkor már bizonyítottam feléjük is, és megérdemelten vehettem át a társulat kitüntetését.” A közönség 2012-ben TAPS-díjat szavazott neki, majd három év múlva a város Győr Művészetéért díjjal tüntette ki.
Szina Kinga az évtizedek alatt azt is bizonyította, hogy az átváltozás művésze. Nagy élmény volt számára Simon Kornéllal dolgozni tavaly Agatha Christie krimijében. A vád tanújában a titokzatos asszonyt, Christine Vole-t alakította szőke parókában, kék kontaktlencsével. Nagy kihívás volt hozni az addigiaktól teljesen eltérő karaktert, de ezt is sikerrel teljesítette. A darab, ahol bemutatták tarolt, Kinga elhozta a legjobb női alakítás díját a 2018-as Városmajori Színházi Szemléről, illetve a 2018-as Vidéki Színházak Fesztiváljáról. Tavalyi évére a koronát a megtisztelő Szent István-díj tette fel.
Fontos, hogy ezen a törékeny pályán a szakmaiság, az ígéretes külső kellő intellektussal, tudással és nyitottsággal párosuljon. Ezt felismervén három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy két megszerzett diplomájához hozzátesz egy harmadikat is. Idén vizsgázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktori szakán, amit tavaszi színházi nyílt napunkon sikeres vizsgaelőadással zárt. Majd önálló estjét közönségünk újból láthatta a Kisfaludy termi esték sorozaton belül. Add tovább című előadása egy hömpölygő, szabad gondolatfolyam, mely a XX. század Nyugat korszakának írásaira épült. „Az Add tovább rólam szól. Az estet átlengi az a pozitív üzenet, hogy valahol mégis mindannyian egymáshoz kapcsolódunk, van értelme az életünknek, és ezt a tudást adományozzuk tovább egymásnak.”
Forrás: gyoriszinhaz.hu