Egy ősi kínai mondás szerint amelyik otthonban zene szól, ott atya és fiú között szeretet honol. S hogy a lányos házaknál sincs ez másképp, arra a legjobb példa a Pintér család.

Az apa, Ágoston zenekari muzsikus, felesége, Süle Andrea zongoratanár a győri Liszt Ferenc Zeneiskolában. Legnagyobb lányuk, Anna jelenleg a szakdolgozatán dolgozó zeneakadémista. A 15 éves Julcsi a Révai-gimnázium tanulója, édesanyja szerint talán kicsit muzsikus is.cgfdx a Bartók Ének-Zenei Általános Iskola harmadikosa, igazi művészlélek, de kicsit kilóg a sorból, ő főleg a kezével szeret dolgozni, rajzol, gyurmázik, szobrászkodik.

A régi győrieknek bizonyára ismerősen cseng a nagypapa, Pintér Ferenc neve, aki a városházán dolgozott a művelődési osztály főelőadójaként, és rendezvények sora fűződött a nevéhez. Zenei nevelési konferenciák, a Győri Zenei Nyarak megszervezése, sokat tett a színház opera-előadásainak életre hívásáért is. Később a zeneiskola igazgatója lett. Énekelt a virágvasárnapi, nagypénteki liturgiákon, énekelt operát a színházban, koncertezett a filharmonikus zenekarral és kórust vezetett.

Ágoston: – Édesapám az ötvenes években érkezett Szombathelyről Győrbe, a vagongyárban dolgozott, motorszerelő és elektroműszerész szakmája volt. Beiratkozott a konzervatóriumba és munka mellett végezte az ének szakot, ami nem volt könnyű abban az időben. Aztán a tanárképző következett magyar–ének szakon, s később a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott Major Tamásnál.

A hetvenes években apu munkája miatt csak titokban mehettünk misére. Érdekes időszak volt. A bencés templomnak a szentély fölötti kis kápolnájában ültünk, úgy hallgattuk a misét, hogy kinyitottunk egy ablakocskát, de mi nem látszódtunk. Titokban kereszteltek, titokban voltam elsőáldozó és bérmálkozó Pannonhalmán. A bencés Jáky Teodóz, a ferences Barsi Balázs gyakran megfordultak nálunk, csakúgy mint Czigány György író, műsorvezető, Gábor József zongoraművész, Szabó Miklós karnagy. Annak idején apu volt, aki Borsos Miklóst kibékítette a várossal, van is egy levél otthon tőle.

– Eldöntött tény volt, hogy zenei pályát választotok?
– Ágoston: Nem volt az. A nővérem révén választottam, mert hallottam őt hegedülni. Ő Pintér Csilla Mária, a Bartók Archívumban dolgozik Pesten mint zenetudós, de eredetileg hegedű-szolfézs szakon végzett a főiskolán. Szóval együtt tanultam a hegedűt és a zongorát. Abban az időben nem örültem ennek, de később sok hasznát vettem. Volt, hogy kávéházban zongoráztam a belvárosban. Egyébként sportolói pályára készültem, sokáig párhuzamosan csináltam a zenével. Atlétika, kosárlabda, foci, mindegyiket elég magas szinten űztem. A fordulópont nyolcadikos koromban volt: amikor megnyertem az Ifjú Muzsikusok Fesztiválját, akkor egy kosármeccsen kellett volna lennem Sopronban. Döntenem kellett. Emlékszem, édesapám rendelt a Quelle katalógusból egy Anker órát és azt mondta: fiam, ha elmész a hegedűversenyre, megkapod. Nagy duzzogva elmentem. Itt eldőlt a dolog, mert bár a Bercsényibe is felvettek, mégis a konzit választottam.

– Andi: Szombathelyi vagyok, ott töltöttem a gyermekkorom.Nálam nem volt előpélda, én vagyok az egyetlen zenész a családban. Édesanyám nagyon szereti a zenét, koncertekre jártunk, én kértem, hogy vigyen el a zeneiskolába felvételizni. Már hétévesen elkezdtem zongorázni. Innét egyenes út vezetett a konziba, amit örömmel végeztem. Az utolsó évben azonban gondok voltak a kezemmel, s azt hittem, ezzel vége a zenei pályafutásomnak. Jelentkeztem hát a jogi egyetemre. Ekkor behívott az igazgató, azt tanácsolta, hogy gondoljam át még egyszer, várjak egy évet, ne adjam fel ilyen könnyen. Hallgattam rá, egy évet maradtam a konziban, sőt már elkezdhettem félállásban tanítani. A gyulladás nem tűnt el ugyan, de tudtam használni a kezem, eljöttem felvételizni Győrbe Szűcs Katalinhoz. Négy év múlva nála diplomáztam. Találkoztunk Ágostonnal és végleg itt ragadtam.

– Nem bántad meg?
– Andi: Több mint harminc éve élek a városban. Nagyon-nagyon szeretem Győrt, azt hiszem, soha nem mennék el innét. Mindenféle szempontból jó hely. Ha el akarunk bújni, akkor elbújunk, ha kirándulni szeretnénk, akkor kirándulunk. Győrben biztonságban érzem a gyerekeimet, ezért aggódok eleget azon, hogy a legnagyobb most Pesten él.

– Ágoston: Én születésemtől itt élek, nem is vágytam máshová. Legutóbb Eszterrel jártuk végig Győr összes játszóterét, beültünk a kocsiba és amelyik játszótéren még nem voltunk, azt kipróbáltuk. Nekem is élmény volt.

– Milyennek találjátok a város zenei életét?
– Andi: Az utóbbi időben rengeteget fejlődött, színvonalas a filharmonikusok munkája, változatos a sok bérlet. Bízom benne, hogy ez minél több emberhez jut el. A zenetanulás még mindig sokakat vonz. Azt tapasztalom, hogy rengeteg gyerek nő fel a zenével együtt, s akiket ez megérint, ők másként állnak hozzá egy csomó dologhoz, másként látják a világot. S ha nem is lesznek szakmabeliek, de megmaradnak lelkes zenerajongóknak és koncertlátogatóknak.

– Ágoston: Örömmel olvastam, hogy a zenélő udvarokat visszahozzák nyárra, régen is volt, híres zenészek fordultak meg ennek köszönhetően a városban. A színházi atmoszféra mindig is közel állt a szívemhez. A kitűnő karmesterek és művészek mellett a családias légkör is hozzájárul ahhoz, hogy az ember estéről estére szívesen menjen be a munkahelyére. Jó, hogy minden évadban három-négy zenés darabot bemutathatunk a közönségnek, ezek közül is az opera az, ami a legnagyobb élményt nyújtja számomra.

– Egész nap szól a zene nálatok? Szoktatok együtt muzsikálni?
– Andi: Nem hallgatunk egész nap zenét. A lányok és a férjem szeretik a csendet. Én is, de nekem főzéshez, takarításhoz szükségem van zenére. Változó, hogy mit hallgatok, mindent szeretek. Az együtt muzsikálás megvan, a lányok együtt gitároznak, énekelnek, Julcsival sokat négykezesezünk. Ő pár éve Budapesten nyert meg egy nemzetközi zongoraversenyt. Családi zongoratanárunk van Jakab Zsuzsanna személyében, aki szinte már a pótanyukájuk is. A mai napig sokat tanulok tőle, csodálatos empátiával közelít a gyermeki lélekhez. Az egyik álmom az volt, hogy három lányom legyen, istennek hála teljesült. A másik, hogy Zsuzsitól tanuljanak zongorázni, ez is sikerült.

– Ha már a sikereknél tartunk, te sem panaszkodhatsz. Néhány hete két tanítványod, Oross Mária Anna és Mihácsi Maja Sára egy online megrendezett négykezes országos zongoraversenyen első helyezést ért el.
– Andi: Ez egy kétfordulós, komoly verseny, amit háromévente rendeznek meg. Online felvételeket kellett beküldeni vágatlanul. Kemény munka volt mélypontokkal. A kamera sokkal jobban frusztrálta a lányokat, mint az élő közönség. Nagyon büszke vagyok rájuk.

– Megtaláltad az egyensúlyt a munkahely és a család között?
– Andi: Az időm egy része a tanításról szól, a másik a nagycsalád fenntartásáról. Rengeteget sütök-főzök. Nincs is annál jobb dolog, amikor leülnek az asztalhoz és megdicsérik, amit csináltam. Viszont az összes ügyintézést Ágoston végzi. Ha kell, porszívózik és szívesen megy boltba. Szeretjük, ha apa vásárol, mert mindig valami exkluzív dologgal jön haza. Egyszer beállított két kiló kagylóval… Negyed évszázada együtt vagyunk, de a mai napig meg tud nevettetni. Összetartó család vagyunk, másra nem is vágyom. A lányaink vidámak, életrevalók. A nehézségeket is próbáljuk derűsen megoldani.

– Mi jelenti a kikapcsolódást, pihenést számotokra?
– Ágoston: Irodalommal foglalkozom, gyerekkorom óta szeretem a verseket, főleg József Attilát, Pilinszkyt. Az írók közül főként a klasszikusokat, Dosztojevszkij a kedvencem.
– Andi: Olyan jó, amikor Anna hazajön Pestről, leülünk és beszélgetünk, a lányok is alig várják. Imádunk itthonról hazamenni Szombathelyre, édesanyám ott él egy zegzugos udvarral körülvett házban. S van egy nagyon jó baráti társaságunk, közel harminc éve. Annak idején együtt kezdtük a felnőtt életünket, gyakran összejárunk.

S el ne feledjük örök közös szerelmünket, a Balatont! Nyáron egy hónapra leköltözünk a család nyaralójába, az az igazi töltekezés.