Ferenc pápa tolmácsa budapesti tartózkodása alatt Martos Balázs Levente volt. Az atya a Központi Papnevelő Intézet rektora, a Győri Hittudományi Főiskola korábbi prefektusa, egyben a húszfős Pápai Biblikus Bizottság egyetlen magyar tagja. Őt kérdeztük tapasztalatairól.

Rektor úr, milyen ember Ferenc pápa?

Az a kép terjedt el róla, hogy kezdeményező, nyitott, a személyes találkozáskor a főpapi méltóságát kedves gesztusokkal közelebb hozó személyiség. Ez beigazolódott, mert teljesen olyan volt, mint amilyennek a képernyőről meg lehetett ismerni. Másfelől ez az elképzelés mégis csalóka, mert ugyanakkor rendkívüli figyelem árad belőle a környezete felé.

Milyen benyomást tett rá az, amit ezalatt a rövid idő alatt látott, megtapasztalt?

Úgy vettem észre, hogy először ő is, mint mindenki, elkezdte felidézni az emlékeit, például azokat, amiket az emigráns magyarokkal kapcsolatban szerzett. Később a vele való találkozásokban felvetett témák – teremtésvédelem, családok védelme – örömre hangolták, szívesen volt velünk, magyarokkal.

Bejárta a sajtót a hír, hogy érkezésekor a vatikáni nagykövetnek elsütötte kedvenc magyar viccét: ,,Miért fogunk magyarul beszélni a mennyben? Mert egy örökkévalóságig tart megtanulni!”

Már az érkezése után előhozta, hogy a magyar nyelv bizony nehéz, hiszen még II. János Pál pápa sem tudta elsajátítani, pedig ő egy nyelvi tehetség volt. A szentmise végén a Himnuszból idézett: Isten áldd meg a magyart, illetve a nuncius úr segítségével néhány üdvözlő kifejezést elsajátított.

Budapestre tett-e valamilyen megjegyzést?

Amikor közeledtünk a szentmise helyszínéhez és jeleztem neki, hogy a Városligetben vagyunk, akkor ennek a parknak az atmoszférája megérintette és szóvá is tette, milyen szép helyre érkeztünk.

Van-e humorérzéke a pápának?

Mindenképpen, de amikor ilyen rövid idő áll rendelkezésre a találkozásra, akkor inkább a kedvesség dominál. Az ajándékok sorában volt egy üveg 1958-as tokaji aszú, amit köztársasági elnök úrtól kapott, ez azonnal kedves mosolyra fakasztotta. Ugyanis 1958-ban kezdte meg noviciátusát a jezsuita rendben. Távozáskor is volt egy kedves momentum. A kongresszus gyermek önkéntesei felsorakoztak, s játékosan viccelődött velük: Nem értem, miért álltok így, kétoldalt… Az egyik oldalon vannak a rosszak, a másikon a jók? Ezen persze mindenki jót derült.

Milyennek látta az egészségi állapotát?

Reggel 8-tól délután fél háromig bizony sűrű és tartalmas programot élt meg. A szeptemberi szokatlan hőség próbára tette, jót tett neki olykor kissé megpihenni, leülni. Mégis a szentmise után is derűsen folytatta az üdvözléseket, találkozásokat. Azt gondolom, hogy a lélek nagyon erős benne és a testet jól tudja kormányozni.

Összességében hogyan értékeli a találkozást?

Azt vettem észre, hogy a pápa beszédeiben és a személyes találkozásaiban is visszatérő motívum volt a hídnak a képe. Nagyra értékeli és fontosnak tartja, hogy mi magyarok sokfélék vagyunk, a vallásosságban és a kultúrában egyaránt valódi sokszínűséget képviselünk. Ez a szó egyeseknek akár gyanúsnak is tűnhet, de valójában maga a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a pápával való találkozás is azt mutatja, hogy lehetséges ezt a sokszínűséget békében és szeretetben megélni.