Aprónépek lepik el az Aranypartot vasárnap. Szeptember 4-én, délután öt órától lesz ugyanis az első Tacskó találkozó. A főszervező Varga Zsófia saját maga is kutya mami, futás közben jött számára az ötlet, hogy szervezzen egy Tacsi-talit.
“Az Aranyparton futottam és jött egy kósza gondolat, hogy jó lenne egy ilyen tacskó találkozót szervezni. Megcsináltam magát a Facebook eseményt és nem várt sikert hozott. Egy nap alatt felrobbant az egész, jöttek a regisztrációk, azóta is növekvő a tendencia“ – kezdte beszélgetésünket az ötletgazda.
Az Aranypart lesz tehát az otthona a nem mindennapi eseménynek, amelyen a szervezők reményei szerint akár 4-500 tacskó is lehet. “Mindenkit nagyon nagy szeretettel várunk, családosokat, kisgyerekeket egyaránt. Délután 4-től lesz a regisztráció, a megnyitó után lesz egy kvíz. Akik tacskó tulajdonosok, nekik azért fel lesz dobva a labda. Értékes nyereményekkel várunk mindenkit, tombola felajánlások is érkeztek. Lesz egy közös felvonulás is egy 3 méteres szakaszon” – tájékoztatott Varga Zsófia.
Az esemény teljes mértékben jótékony. A regisztrációs díjakat a Győri Állatmenhelynek és a Futrinka Tacskó Fajtamentő Alapítványnak ajánlják.
A szervező azt mondja, nem csak ő, de rajta kívül mindenki nagyon lelkes az esemény kapcsán. “Gyermekkorom óta bolondulok ezért a fajtáért, nagyon esztétikusan néznek ki, mosolyt csalnak minden ember arcára és személyiségük van, nekem beagle-m van, ő személyiségében hasonlít, mindenképp szerettem volna egy Tacsi-talit.”
Zsófi reggel a Győr+ Rádióban mesélt az eseményről, ahová nem egyedül érkezett, jó barátja Polák Roland, Géza nevű tacskóját hozta magával, aki szintén részt vesz majd az eseményen.
“Azért veszünk részt, mert nekünk is tacskónk van, illetve ez nagyon jó közösségépítés is. Illetve a társadalmi felelősségvállalás része is megfogott, hogy támogatnak menhelyeket, ezzel arra ösztönzik az embereket, hogy ők is hasonlóképpen tegyenek”– mondta a gazdi.
Vasárnap tehát Tacsi-tali, a további részleteket megtalálják a Győr+ Rádió illetve a Tacsi-tali közösségi oldalán.