Tanulmánykötettel rukkolt elő az SZE

Dr. Pongrácz Attila dékán. Fotó: Májer Csaba Józse
Győr+
2022.07.26. 19:15

A győri Széchenyi István Egyetem közel 90 kutatójának tollából jelent meg „A múltból táplálkozó jövő – hagyomány és fejlődés” címmel az a XXV. Apáczai-napok Tudományos Konferencia előadásaiból válogatott tanulmánykötet, amely online teljes terjedelmében elérhető. A tudományos munka 60 tanulmányt foglal magában.

A tematikában tizenkét tématerület jelenik meg az emberi erőforrás tanácsadástól, a természettudományokon, a bölcsészettudományon és filozófián, a közösségi értékeken, a gyógypedagógián-logopédián, a kommunikáción és nyelvtudományon, a nemzetközi tanulmányokon át a szociológiáig, a pedagógia és neveléstudományig, valamint a diaszpóratudományokig.

A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara 2021 őszére 25. alkalommal hirdette és szervezte meg az Apáczai-napok Tudományos Konferenciát. A rendezvény vezérfonalaként „A múltból táplálkozó jövő – hagyomány és fejlődés” mondat szolgált, amely azt az értékközpontú gondolkodásmódot fejezi ki, amely segítségével a szervező kar hagyományaiból kiindulva előre tekint. Ezért volt kézenfekvő a tanulmánykötet címválasztása is.

Dr. Pongrácz Attila, a kar dékánja, a kötet felelős kiadója elmondta: „Több hónapos, intenzív szerkesztői munka eredményeként nagy örömmel adjuk közre a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként megrendezett XXV. Apáczai-napok Tudományos Konferencia előadásaiból készített válogatott tanulmánygyűjteményt. A tavalyi év szerencsére lehetővé tette, hogy immár jelenléti formában tarthassuk meg konferenciánkat, amelynek volt egy online »Diaszpóra« szekciója is, így – konferenciasorozatunk történetében előszőr – a világ magyarsága is bekapcsolódhatott a közös munkába, és számot adhatott arról az igen értékes munkáról, amelyet a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító szakemberek végeznek immár hosszú évtizedek óta.”

A kötet kiadásával kapcsolatban hozzátette: Többek között ezzel járulunk hozzá a tudás- és értékalapú társadalom megteremtéséhez, valamint a múltból táplálkozó, jövőbeli fejlődéshez.

A tanulmánykötet ide kattintva elérhető.

A Széchenyi-egyetem Apáczai Csere János Karának megalapítása óta eltelt 244 év gerincét az a humánerőforrás-fejlesztési tevékenység jelentette, amely alapvetően a tanítóképzésben testesült meg. A 21. század elejére ugyanakkor egy dinamikusan fejlődő, a pedagógusképzési alap- és mesterképzési kínálat jellemzi a kart, amelynek szellemi hatósugara a szűkebb régión túl az egész Kárpát-medencére, sőt a magyar diaszpóra szolgálatára irányuló képzési és kutatási tevékenységükkel az egész világra kiterjed.

Ebből a széles körű, hivatásként is művelt, értékteremtő munkából, kollégáink és szakmai kapcsolatrendszerük kincsestárából mutatunk meg a jelen tanulmánykötetben írásokat, gondolatokat, bízva abban, hogy mindannyiunk épülésére és fejlődésére szolgálnak” – mutatott rá a dékán.

Érdekesség a konferenciáról

A XXV. Apáczai-napok Tudományos Konferenciáról készült tudósítás ide kattintva olvasható. Érdekesség, hogy a konferencia megnyitóján részt vett Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke, aki a rendezvényt megelőzően írta alá dr. Kovács Zsolt kancellárral és dr. Baranyi Péter Zoltán rektorral azt a stratégiai együttműködési megállapodást, amelyben az alapítvány és a Széchenyi István Egyetem kapcsolatát fűzték szorosabbra a Széchenyiek szellemi hagyatékának ápolása érdekében.

Kapcsolódó témák: #Széchenyi István Egyetem | #tanulmány |