Tavasszal folytatódik az utak felújítása
Idén folytatódnak a 2018-ban megkezdett újfelújítások városszerte.
Máthé-Tóth Péter, a győri Útkezelő Szervezet sajtószóvivője a Győr+ Híradónak elmondta, a Szigethy Attila úton, a Szabolcska Mihály utcában és a Pataházi utcában is folytatódnak tavasszal a munkák. „A Szigethy Attila úton egy komplex átépítés, felújítás zajlik a Kodály Zoltán utca és a Bartók Béla út közötti szakaszon, melynek hármas célja van. Elsősorban a burkolat felújítása, másodsorban a vásárcsarnok megközelíthetőségének javítása, illetve a forgalom dinamikusabbá tétele, autóbuszöblök kialakításával. A munka befejezése tavasszal várható, az érintett szakaszon a forgalmi terelésekkel március végéig minden gépjárművezetőnek számolnia kell” – részletezte a szóvivő és beszélt arról is, hogy a Szigethy Attila út mellett több, kisebb beruházás is zajlik. A Szabolcska Mihály utca Körkemence utca és a Sport utca közti szakaszán a burkolat felújítása már tavaly befejeződött, idén a munkák ezen a szakaszon is folytatódnak, méghozzá a Mester utcai csomópontig. „A Belvárosban és Jancsifaluban két helyszínen: az Újkapu utcában és a Pusztaszeri utcában közműépítés miatt tolódik a burkolat felújítása, ez idén tavasszal szintén elkezdődik” – tette hozzá Máthé-Tóth Péter.
A városszerte megvalósuló felújítások összköltsége meghaladja az egymilliárd forintot, melyet az önkormányzat saját forrásból finanszíroz. A 2019-es évben ezeken túl újabb fejlesztések várhatóak, melynek elfogadásáról és költségvetéséről a közgyűlés februárban dönt majd.
Gy.P.
Fotó: Marcali Gábor