A tehetség óriási érték és lehetőség, kibontakoztatása ezért nemcsak kötelessége, hanem jól felfogott érdeke is az egyénnek és a kisebb-nagyobb közösségnek egyaránt. Szerencsére egyre többen vannak, akik ezt felvállalják, legyen szó állami és önkormányzati intézményekről, pedagógusokról, cégekről vagy magánszemélyekről.
Szerdán délután tehetséges fiatalokat díjaztak a Széchenyi István Egyetem Tehetségsegítő Tanácsa és a HangBázis közös szervezésében. Utóbbi egy multifunkcionális stúdió komplexum, vagy ahogy a tulajdonos nevezi: zenei közösségi tér, mely a közelmúltban nyílt meg. „Ez nemcsak a profiknak szól, hanem azoknak a tehetséges fiataloknak, akik az iskolapadból kijőve keresik magukat a zenében, a táncban, a fotóban, a médiában. Ezért partnereket, lehetőségeket kerestünk, hogy megnyithassuk előttük a stúdiónk ajtaját.” – fejtette ki Takács András.
Hujber Julianna, a győri középiskolások tehetséggondozásával foglalkozik. A Széchenyi Egyetem Tehetségsegítő Tanácsának koordinátora elmondta: „Örömteli, hogy a HangBázis lehetőséget adott arra, hogy a legjobbakat jutalmazzuk. A meghívásos pályázatot több kategóriában hirdettük meg, amelyen négy iskola vehetett részt: a Széchenyi Egyetem, a SZE Tánc- és Képzőművészeti Iskola, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium, valamint a a Hild József Építőipari Technikum, mint Nemzeti Tehetség Központ Minősített Tehetséggondozó Műhely.“
Köszöntötte a megjelenteket Boncsarovszky Péter, az önkormányzat ifjúságpolitikáért felelős tanácsnoka, aki úgy fogalmazott: „A tehetséget érdemes jó közegben tovább növeszteni. Országos viszonylatban elmondható, hogy tehetséges fiataloknak sok lehetősége van pályázatokon részt venni és azokon nyerni is.” Köszönetét fejezte ki a fiatalokat támogató pedagógusoknak, intézményeknek a mentorálásért.
A beszédek után a díjak és ajándékok átadása következett.
Elismerésben részesültek: Fülöp Júlia Paula, Nikodém Barnabás és Ódor Laura, mindhárman a Hild József Építőipari Technikum diákjai, a Tánc- és Képzőművészeti Iskola, Szakgimnázium és Kollégium 12. évfolyamának balett növendékei, Lakatos Attila István, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanulója, valamint Banczalovszki Márk, a Széchenyi Egyetem hallgatója.
A tárgyi ajándékokon kívül mindnyájan lehetőséget kaptak a multifunkcionális stúdiók használatára.
Galéria: Ács Tamás