Tizedikről kizuhant nő: tagadja bűnösségét a gyilkossággal vádolt férfi

Szerző és fotó: Venesz Klaudia
2024.11.19. 11:03

Azonnal szörnyet halt az a nő, aki még 2023 márciusában, egy veszekedést követően zuhant ki egy győri, tizedik emeleti lakásból. Az ügyben egy 33 éves férfi ellen emeltek vádat, az előkészítő ülést hétfőn tartották.

Nagy sajtóérdeklődés mellett zajlott annak a férfinek az első tárgyalása, aki a vádirat szerint több mint egy évvel ezelött kilökte élettársát a közösen bérelt panellakásuk ablakából. A vádlott 2023 januárjában költözött barátnőjével és édesanyjával egy győri lakásba, amelyet a férfi édesanyja bérelt. Néhány hónappal később hatra nőtt a lakók száma, a pár pedig az egyik különálló szobát vette birtokba. Kapcsolatuk azonban megromlott, az állandó féltékenység miatt sokszor tettlegességig fajultak vitáik, egy márciusi napon pedig végzetes tragédia történt. A vádirat szerint egy veszekedés során a felbőszült férfi megragadta a barátnőjét és kilógatta a nyitott ablakon. A sértett kapaszkodott, próbált visszamászni a szobába és segítségért könyörgött, és rövid időn belül a mélybe zuhant, az életét már nem lehetett megmenteni.

Dr. Zsolnai Ákos ügyész ismertette a vádiratot, melyből kiderült, hogy a Szent Imre úti panelházban történt eset után a vádlott, K. Krisztián elhagyta a helyszínt, oda csak később tért vissza, amikor a rendőrök elfogták. Az akkor elvégzett vizsgálatok szerint a vádlott anfetamin és metanfetamin befolyásoltsága alatt állt. K. Krisztiánt a nyomozás során elmeorvosi szakértő is vizsgálta, aki többszörös személyiségzavart állapított meg nála. A vádlottat egy korábbi, erőszakos bűncselekménye miatt visszaesőként vádolják emberölés bűntettének elkövetéséért, az ügyészség 14 év börtönbüntetést és további 10 év közügyektől eltiltást javasolt.

Helyszíni kihallgatásról készült felvételt bemutatták a tárgyaláson. A videóban elhangzott, hogy korábbi élettársa provokálta a vádlottat, de ő ezt próbálta hárítani. A féltékenységből kirobbant vitát követően K. Krisztián a mosdóba ment, és arra ért vissza, hogy a nő a bal oldali ablakban van, lábát kifelé lógatva ült a nyitott ablak párkányán. Sz. Lídia „Légy átkozott” felkiáltással rugaszkodott el, és K. Krisztián elkapta az ugrani készülő nő kezét. A kezénél és hajánál fogva ragadta meg egykori élettársát, majd a ruházatába kapaszkodott. K. Krisztián segítségért kiabált, de a sértett kiesett a kezéből és lezuhant. A szakértők hosszasan kérdezték őt arról, pontosan hogyan történ az eset. K. Krisztián elmondása szerint nem tudta megakadályozni Sz. Lídia leesését, hiába próbált segíteni neki. Hozzátette, hogy sokkot kapott, nagybátyjához ment és ezt követően tért vissza a lakásba. „Problémái voltak a gyerekeivel kapcsolatosan. Mi már nem voltunk együtt egy másfél hónapja” – vallotta K. Krisztán. A jobb oldali ablaktáblán a nyomozók két tenyérlenyomatot rögzítettek, amiről K. Krisztián nem tudta megmondani, hogyan került oda.

A vádlott minden kihallgatása során tagadta bűnösségét. Hozzátette, hogy a telefonját önként adta át a rendőrségen annak bizonyítására, hogy a nő korábban már öngyilkossággal fenyegette, ha elhagyja. Külön felhívta a figyelmet arra is, hogy a szomszéd is hallotta a segítségkérését, ami szintén mellette szól. „Ártatlanul elítélni 14 évre? Két éve „hírzárlat” alatt vagyok a BV-ben.” – tette fel a kérdést a bírónőnek.

K. Ágnest, a vádlott édesanyját tanúként szerette volna meghallgatni dr. Ilovszkiné dr. Dobor Zsuzsanna bíró, de a tanú megtagadta a vallomástételt.

A büntetőper február 4-én, a tanúk meghallgatásával folytatódik.

Korábban írtuk: