Újabb történelmi mérföldkő a győri egyetem életében

Győr+
2024.07.05. 08:45

A győri Széchenyi István Egyetem és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének együttműködésének köszönhetően 47 hallgató vehette át a két féléves biztosítási és pénzügyi szaktanácsadó képzés sikeres elvégzését tanúsító oklevelet.

Nemzetközi és hazai kitekintés

Egy 14 országot átfogó nemzetközi tanulmány megállapította, hogy az egyetemi és felsőoktatási képzések között egyebek mellett olyanok találhatók, mint a „Kockázatkezelés és biztosítás”, a „Pénzügy és biztosítás”, az „Aktuárius gazdaságtudomány” és a „Biztosítási jog”. Ezen felül vannak olyan speciális képzések is – például a „Tengeri biztosítási jog MSc” vagy a „Nemzetközi biztosítási menedzsment MSc” –, amelyek csak egy-egy országra jellemzők. Mindegyikre igaz, hogy a biztosítási iparág egyes aspektusait vizsgálja, azonban átfogó biztosításszakmai ismereteket nem nyújt a hallgatóknak. A tanulmány összegzése alapján jól látható, hogy míg néhány országban – például az Egyesült Államokban, Németországban és az Egyesült Királyságban – magas a biztosításra specializált képzések elérhetősége, addig másutt – például Kelet-Európában – kevésbé gyakoriak ezek.

Egyre vonzóbb Magyarországon a pénzügyi és biztosítási szektorban dolgozni

Magyarországon a Központi Statisztikai hivatal adatai szerint 2024 első félévében 1894 betöltetlen állás volt a pénzügyi és biztosítási szektorban, ezzel szemben az iparban ez a szám 14 635, a feldolgozóiparban pedig 13 402 volt. Ez is alátámasztja, hogy egyre többen választják a banki és biztosítási területet, hogy stabil egzisztenciát és karriert építsenek fel. 

Történelmi mérföldkő a biztosítási szakma képzési rendszerének magasabb szintre emelésében, hogy 2023 szeptemberében a győri Széchenyi István Egyetemen először indult a biztosítási és pénzügyi szaktanácsadó képzés Magyarországon. Az innovatív kezdeményezéshez 2024 szeptemberétől a Dunaújvárosi és Miskolci Egyetem is csatlakozik. A Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége elkötelezett a biztosítási szakma méltó szintre emelése iránt, ami minőségi oktatással és gyakorlati ismeretek átadásával valósítható meg. Az egyetemi képzés hozzájárul a biztosítási tanácsadók hitelességéhez és sikerességéhez, ezzel összhangban pedig az ügyfelek legmagasabb szinten történő kiszolgálásához.

A Széchenyi István Egyetem biztosítási és pénzügyi szaktanácsadó szakjának első végzettjei ünnepélyes keretek között vehették át a képzést tanúsító oklevelet július 4-én, Budapesten. Az eseményen beszédet mondott dr. Kovács Zsolt, az intézmény általános és oktatási elnökhelyettese, dr. Kovács Norbert egyetemi docens, szakfelelős, valamint dr. Remsei Sándor, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar dékánja. A Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének képviseletében Keszthelyi Erik elnök, Mészárosné Szojka Edina, a szövetség Képzésért és Minősítésért Felelős Bizottságának elnöke, valamint dr. Kozma Dávid, az egyetemi kurzus tantestületi vezetője, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. jogi és üzlettámogatási vezérigazgató-helyettese szólt a jelenlévőkhöz.

„Büszkeséggel tölt el, hogy a mai napon 47 hallgató vehette át a biztosítási és pénzügyi szaktanácsadói képzés sikeres elvégzését igazoló oklevelet. A tematika összeállításakor – megvizsgálva a nemzetközi és hazai felsőfokú biztosítási és pénzügyi képzéseket – a célunk az volt, hogy egy olyan képzést alkossunk meg, ami holisztikus rálátást nyújt a biztosítási szakmára, és az elméleti tananyagon túl sokéves tapasztalattal rendelkező biztosítási szakemberek segítségével értékes gyakorlati tudást adjunk át a jelentkezőknek. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a két féléves képzésről közvetlen visszajelzéseket gyűjtsünk a hallgatóktól, tanulva és továbbfejlesztve az oktatási tananyagot. Nagy öröm volt számomra, mikor véleményeik megerősítették, hogy akár 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezők számára is tudtunk újat mondani. Egy hallgató elmondta, azt vette észre, hogy a napi feladatok más dimenzióban jelennek meg előtte. Érteni kezdte azt is, amit eddig csak elfogadott. Ráismert olyan biztosításszakmai összefüggésekre, amiket korábban csak bosszantó elemenként észlelt egy-egy folyamatban, de megismerte a »titkot», amivel a teljes folyamat átláthatóvá és érthetővé vált” – mondta el Keszthelyi Erik, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének elnöke.

„Intézményünknek hármas küldetése a minőségi oktatás, a térség versenyképességét támogató kutatás-fejlesztési tevékenység, valamint a harmadik misszió, vagyis a társadalmi, gazdasági életben való aktív szerepvállalás. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy olyan képzéseket indítunk, amelyek reflektálnak egy-egy terület igényeire, aktuális kihívásaira. A biztosítási szakma részéről ez az aktuális igény pedig, hogy megfelelő számban álljanak rendelkezésre jól képzett szakemberek az ágazatban. Az, hogy már a szak első évében jelentős volt az érdeklődés, igazolja közös döntésünk helyességét, amellyel tevőlegesen hozzá tudunk járulni a pénzügyi-biztosítási szektor színvonalának megtartásához, további emeléséhez” – jelentette ki dr. Remsei Sándor, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának dékánja.

Forrás: Széchenyi István Egyetem