Már messziről feltűnt a piros pont a töltésen. Ahogy csökkent köztünk a távolság, egyre jobban kirajzolódott törékeny alakja. Néztem a közeledő vörös dzsekis kisfiút, és azon töprengtem mit keres egyedül a vízparton újév délután. Aztán megláttam könnytől maszatos arcát, kezében az összehajtott pórázt, s mindent megértettem.

„Nem tetszett látni egy kis fekete kutyát?” – kérdezte elcsukló hangon, mint aki úgyis előre tudja a választ. „Tódor a legjobb barátom, muszáj megtalálnom” – tette hozzá magyarázólag. Ráértem, így csatlakoztam hozzá, hátha együtt nagyobb szerencsénk lesz, hamarabb megpillantjuk a szökevényt.

Örült a segítségnek, s míg egymás mellett lépkedtünk, kérdés nélkül beszélni kezdett. Kiderült, hogy a kutyát négy éve kapta a nagyapjától. Még óvodás volt, amikor egyik este eljött a papa, egy csöpp szőrgombolyagot vett elő a táskájából, s az ámulattól megszólalni sem bíró unokája karjába tette. Ő Tódornak nevezte el az apróságot, s azóta csak egyszer vált meg tőle néhány napra, mert a nyári táborba nem vihette magával. S bár a kutyus az egész családot levette a lábáról, kettejük között még szorosabb kötelék alakult ki. Barátok lettek.

A fiú gyorsan megtanulta, hogyan kell gondoskodni négylábú társáról. Minden reggel fél órával korábban kelt, hogy sétálni vigye, etette, itatta, hetente kikefélte a szőrét és szinte segítség nélkül fürdette. Sosem mulasztotta el a délutáni sétát, az estit viszont általában átengedte édesapjának. Hétvégenként és az iskolai szünetekben gyakran kirándultak, túráztak. Az unalmasnak induló programok is izgalmas vagy vicces kalanddá változtak, ha a kutya velük tartott. Este pedig jó volt hozzábújni és elsuttogni neki azokat a titkokat, amiket még anyával sem lehet megosztani. A kutya a nyári fürdéseket talán gazdájánál is jobban élvezte, fáradhatatlanul úszott az eldobott botok után. Magukkal vitték a közös horgászatokra, ahol az egyébként örökmozgó állat képes volt órákig csendben szimatolni vagy békésen aludni. A kisfiú karácsonyra kuponokat készített négylábú barátjának, tíz hosszú séta, két kirándulás és három virslis vacsora szerepelt rajtuk.

Éppen az egyik ajándék-sétára indultak. Szaladtak, kergetőztek, az egyik nagy fa tövénél elrejtett botjukat keresték, amikor petárda robbant mellettük. Tódor egy szempillantás alatt eltűnt.

Órákig jártuk a környéket a piros dzsekis fiúval, ám a kutya csak nem került elő. Másnap délután viszont üzenet érkezett a telefonomra: „Képzeld, megtaláltuk! Nincs semmi baja, de nagyon fáradt. Köszönöm, hogy segítettél, de mondd el mindenkinek, hogy nem szabad petárdázni!”

Hát, én elmondtam.