![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_002.jpg)
Sokszor halljuk a szemléletváltozás szükségességét azért, hogy fenntarthatóbb, egészségesebb világban élhessünk. Ehhez ad segítséget az a most induló megyei „Kiskert program”, mely több szervezet részvételével és közreműködésével valósulhat meg. A városháza dísztermébe érdeklődéssel és kérdésekkel felkészülten érkeztek a kertészkedésben jártas vagy azt éppen elkezdeni szándékozó résztvevők.
Az ötletadó házigazda Nagykutasi Viktor kertész-szakíró, a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesületének elnöke, a Győr+ Médiának azt mondta: A megváltozott klíma állandó alkalmazkodást és újratanulást követel a szakemberektől is, csak így lehetnek naprakészek. A legfrissebb ismereteket előadások, szakmai tanácsadások, oktatófilmek és tanulmányutak formájában szeretnék megosztani a kiskertek művelőivel.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_010-700x467.jpg)
Megnyitójában dr. Szálasy László, a környezetvédelmi bizottság elnöke szólt arról, hogy az ember ősidők óta épít kerteket, hiszen a kert egy olyan kapcsolat a természettel, ahol megtapasztalhatja annak állandó körforgását az évszakok változásaival, az élővilág sokszínűségével. Fontos városunk kertkultúrájának fejlesztése, az ízléses, szép kiskertek számának gyarapítása. A kerteket töltsük meg élettel, az azt művelő ember munkáját becsüljük meg, a lakosságot ösztönözzük arra, hogy maguk termeljék meg a család szükségletét. A kertészkedés egyben közösségformáló és értékteremtő munka, mely továbbörökíti a helyi hagyományokat, tapasztalatokat. A háztáji kert környezettudatos a sokféle faj egyidejű termesztése, valamint a kevés vegyszer használata miatt. Tehát mindannyiunk számára értékes, hasznos erőforrás, mellyel élni kell a család és a nemzet javára.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_006-700x467.jpg)
Az előadások sokféle témát öleltek fel, így hallhattunk a kártevők csapdázásáról, a növénybetegségek elleni biológiai védekezés lehetőségeiről, arról, hogy milyen hatással van az aszály a kártevőkre, valamint arról, hogy miért fontosak a zöld városok, s bennük a virágos kertek.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_005-700x467.jpg)
A rendezvény szünetében őstermelők finomságait lehetett megtekinteni és kóstolni.
A program a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége, az Egészséges Városok projekt, a Zöld Győr, a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete együttműködésének köszönhetően jött létre.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_005.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_004.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_001.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_003.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_002.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_006.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_010.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_009.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_008.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_007.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_011.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_012.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_014.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_013.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_015.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/11/kiskert-program-megnyito-varoshaza-mg_016.jpg)
Galéria: Marcali Gábor
TV-s szerkesztő: Németh Boglárka