Ötven éves a győri telefonos segélyszolgálat

Ünnepség és konferencia a segítőknek

J. Kovács Andrea Fotó: Vig Norbert
2024.09.13. 19:31

Ötven éve működik Győrben a telefonos lelki segélyszolgálat, melynek célja az öngyilkosságok megelőzése, a krízisek kezelése és a mentálhigiénés prevenció. A félévszázados jubileum alkalmából városunkban rendezték meg a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) konferenciáját, melyre kétszáz önkéntes és szakember érkezett a Kárpát-medence településeiről.

A megnyitón köszöntötte a résztvevőket dr. Dézsi Csaba András polgármester: „Nagy szükség van rá, hogy beszélgessünk egymással. Orvosként tapasztalom: a testi betegségekből való felépüléshez fontos, hogy az ember lelkileg rá tudjon találni a gyógyulás felé vezető útra, higgyen abban, hogy gyógyulni tud. Önök pedig a lelki problémák sokkal súlyosabb formáival találkoznak tevékenységük során” – mondta a polgármester, majd megköszönte a munkájukat. Ugyancsak köszönetét fejezte ki dr. Varga Gábor főorvosnak azért, amit az elmúlt évtizedekben tett a lelki segélyszolgálat szervezéséért és a betegek gyógyításáért. 

A tanácskozáson részt vett Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára, aki köszöntőjében kiemelte: „Egy egészséges társadalom működésének alapja a bizalom. Ha valaki krízishelyzetbe kerül és telefonhívásával a bizalmát adja egy szervezetnek, s a vonal másik végén meghallgatják, azzal sokszor sikerül megmenteni az életét.” Arról is szólt, hogy a fiatalok mentális egészségére különösen figyelni kell, de az ő elérésük egészen másfajta eszközöket igényel. A világjárvány után, a szomszédban dúló háború miatt egyre több fiatal szorong, amihez még hozzáadódik az un. „klímaszorongás”. Európában a 15-19 éves korosztálynál a második vezető halálok az öngyilkosság. Kiemelt figyelmet kell fordítani az ifjúságra, hogy felismerhessék az őket fenyegető veszélyeket, s ha rosszul érzik magukat, tudják hová fordulhatnak.

A megnyitó után az elismerések átadása következett. Dr. Szabó Pál díjban részesült dr. Dézsi Csaba András polgármester. A laudációban elhangzott: „Orvosként és polgármesterként is folyamatosan értő módon segítette a szolgálataink által kitűzött célok megvalósítását.” Ugyancsak Dr. Szabó Pál díjat kapott dr. Jávor László, a Petz Aladár Kórház főigazgatója, aki folyamatosan biztosítja a működést és a szakmai támogatást a szervezetnek.

Az ünnepségen oklevelet vehettek át a jelenlévő önkéntesek, majd köszöntötték a jubiláló győri szervezet tagjait. 

Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnöke portálunk kérdésére elmondta: „Magyarországon az első szervezet 54 évvel ezelőtt jött létre Debrecenben. Győr a harmadik szolgálat, amelyik ötven éves évfordulóját ünnepli. A Kárpát-medencében 28 tag- és társszolgálattal működik a LESZ. A győriek az elmúlt fél évszázadban jelentős munkát végeztek, nagyban segítették a többi dunántúli szolgálat létrejöttét. 

A 116-123-as telefonszám a nap 24 órájában, minden hálózatról ingyenesen hívható. Létrehoztunk gondozóvonalat is, vagyis specializálódunk a hívók igényeinek megfelelően. Nagyon sok olyan magányos, beteg, idős tárcsáz bennünket, akinek emberi szóra van szüksége. Jelentősek az érzelmi, az egzisztenciális és a kapcsolati problémák, melyek komoly elakadásokat jelentenek az egyén életében.”- zárta szavait az elnök.

Galéria: Vig Norbert