Lőrincz Attilával, a Győri Egyházmegyei Karitász igazgatójával beszélgettünk.

Hogyan indult a tavalyi év a Karitásznál?

Sokéves álmunk vált valóra tavaly januárban, amikor központunk frissen felújított részén püspöki áldással indult útjára a Büchl Hungária Kft.-vel közösen működtetett, 12 megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztató műhely.

Mennyire változtatta meg életüket az ukrajnai háború?

A legnagyobb próbatételt jelentette a háború következtében megindult menekülthullám jelentette, azonban önkénteseink és főállású munkatársaink egyaránt példásan vizsgáztak. Felhívásunkra egyre több újonnan jelentkező kapcsolódott be a tevékenységünkbe. Plébániai önkéntes csoportjaink nyolc gyűjtőponton jelentős mennyiségű adományt gyűjtöttek. Kitűnő volt az együttműködés a társszervezetekkel, jól kiegészítettük egymást. A Máltai Szeretetszolgálattal hoztuk létre a győri vasútállomásnál egy SegítőPontot, ahol közel 300 önkéntessel dolgoztunk. Kezdetben 0-24 órás nyitvatartással, később pedig telefon-ügyelettel láttuk el a feladatot. Emellett az önkormányzattal és a Magyar Vöröskereszttel együtt segítettük a menekülteket. Országos központunk a magyar-ukrán határ mellett, Barabáson fogadóállomást nyitott, ahol az egyik kollégánk fél évig szolgálta a rászorulókat. Augusztusban a Máltai Szeretetszolgálattal közösen ukrán gyermekeket táboroztattunk.

Közben folyamatosan működtettük a Katolikus Karitásszal közösen megvalósuló szezonális akcióinkat: pelenkát, Béres-cseppet, vetőmagot és iskolakezdési utalványt adományoztunk, nyári táborozásban segítettünk, tartósélelmiszer-gyűjtést és Szent Erzsébet kenyerének osztását szerveztük, LAK6- és Szép Otthon-támogatást adtunk, valamint saját termékeinkkel jelen voltunk többek között a győri adventi vásárban.

Nagy figyelmet fordítottunk önkéntes csoportjainkra, melyek száma az elmúlt években 25-ről 42-re emelkedett. Az emberekben sok a jó szándék és a tenni akarás. Csak a megfelelő útját keresik a segítségnyújtásnak, így általában a plébániai közösségeken keresztül jutnak el hozzánk, az egyházmegyei karitászhoz. Én úgy gondolom, hogy egy szervezet igazi próbája a krízishelyzet. Itt lehet lemérni magunkat, azt, hogy mennyire és milyen kapacitással tudunk helytállni, s ez iránymutatást jelent a jövőre nézve is. Az elmúlt két évben örömmel tapasztaltam, hogy karitász-közösségünk az imént említett sokféle, gyakran váratlanul érkező feladatban remekül helytáll, tanúságot téve elkötelezettségéről.

Mit vár az idei esztendőtől?

Január elseje egy újabb mérföldkő karitatív szervezetünk életében, hiszen ekkortól működik első szociális intézményünk, a Szent Erzsébet Támogató Szolgálat. A győri és a pannonhalmi járásban fogyatékossággal élőket segítjük önálló életvitelük megvalósításában. Az információnyújtáson és tanácsadáson kívül szállító szolgálatot működtetünk előzetes időpont-egyeztetés alapján egy speciálisan kialakított gépjárművel, valamint személyi segítségnyújtást is biztosítunk.

Természetesen szeretnénk folytatni az eddigi programjainkat, akcióinkat és folyamatos fejlődésben segíteni a rászorulókat.