Változó világ, változó joganyag

Győr+ Fotó: Győr+ TV
2024.07.19. 20:06

Az elmúlt évek közös munkájának, a sok tanulásnak meglett az eredménye, hangzott el a győri egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának diplomaosztóján. A frissen végzetteket a Győri Ítélőtábla elnöke köszöntötte, aki elmondta, a tanulás nem ért véget, hiszen a most diplomát szerzetteknek alkalmazkodniuk kell a folyamatosan változó világhoz és a változó joganyaghoz is.

Az állam- és jogtudományi karon diplomázók nevében Elekes Dóra úgy búcsúzott a Széchenyitől, igazán szerencsések, hogy erre az egyetemre járhattak.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos, Pulai Sarolta